Az iszlám szélsőségesek által 2012-ben meggyilkolt zsidó testvérpár emlékére termet neveztek el egy párizsi iskolában.

Öt évvel ezelőtt egy, az al-Kaidához, illetve a radikális szalafistákhoz tartozó terrorista motorról rálőtt egy zsidó iskola előtt várakozó csoportra Toulouse-ban, és megölt egy tanárt valamint három gyereket. A gyerekek elleni merénylet sokkolta Európa legnagyobb, félmilliós zsidó közösségét.

Az Arie és Gabriel Sandler tiszteletére elnevezett terem szimbolizálja a Georges Brassens Iskola erőfeszítéseit a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelemben – hangzott el az eseményen. A program célja, hogy az ország értékeit, vallásait, kultúráját jobban megismerjék a diákok, akik közül sokan muszlim családból jönnek.

Az eseményen beszédet mondott Samuel Sandler, a meggyilkolt gyerekek nagyapja is. Arie és Gabriel 3 és 5 éves volt, amikor a támadás történt.

Az „Emberiesség” elnevezésű program évek óta létezik, vezetője Jacqueline Courier-Briere és Nasser Dja Bouadballah. Módszerük, hogy tabuk nélkül lehessen kérdéseket feltenni és válaszokat kapni, célcsoportjuk pedig a 11 és 14 év közötti diákok – olvasható a timesofisrael.com cikkében.

zsido.com

Kép: pri.org

 

Megszakítás