A kezdeményezésnek köszönhetően több holokauszt-túlélő is megosztja megmenekülésének történetét az interneten.

Youtube csatorna indul Raoul Wallenberg emlékére Svédország izraeli nagykövetségének kezdeményezésére – adta hírül az Arutz Sheva. Az internetes projekthez kapcsolódóan  ünnepséget rendeztek Herzliyya Pituah városában a  Világ Igaza díjjal kitüntetett svéd diplomata eltűnésének évfordulóján, január 17-én.

Elsőként négy videó kerül fel a csatornára, amelyekben túlélők mesélik el saját történetüket és azt, hogyan menekültek meg Wallenberg segítségével a nácik szörnyűségei elől. A nagykövetség nyilatkozata szerint a jövőben még több túlélő történetét szeretnék megosztani az új felületen keresztül.

Carl Magnus Nesser svéd nagykövet hangsúlyozta: “Raoul Wallenberg története jól illusztrálja a svéd és zsidó emberek között fennálló szoros köteléket”. “Azért döntöttünk a Youtube csatorna elindítása mellett, hogy megőrizzük örökségét és többet halljunk arról, hogyan menekültek meg ezek az emberek Wallenbergnek köszönhetően – mondta a diplomata.

“Mindannyiunk szívét mélyen megérintették és felindították azok a bizonyságok, amiket a túlélők osztottak meg a kamerák előtt. Reméljük, hogy még több olyan zsidó fog kapcsolatba kerülni velünk és elmesélni történeteiket, akik Wallenbergnek köszönhetően élték túl a holokausztot” – tette hozzá.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, Raoul Wallenberg 1945. januárban tűnt el máig tisztázatlan körülmények között. A több tízezer zsidó életét megmentő férfit tavaly novemberben nyilvánították hivatalosan is halottnak a svéd hatóságok, akik 1952. július 31-re datálták Wallenberg halálát.

 

zsido.com

 

Kép forrása: Times of Israel

 

Megszakítás