Egy új felmérés szerint a Hollandiában élő zsidók 55%-a konzervatív, illetve jobbközép pártokra szavaz szerdán. Az Izrael-párti Geert Wilders csak a harmadik legnépszerűbb köreikben.

A 30 ezres hollandiai zsidóság körében végzett reprezentatív felmérés szerint a megkérdezettek körében Mark Rutte miniszterelnök pártja, a konzervatív-liberális VVD a legnépszerűbb 17 százalékkal, míg a szociáldemokrata PvdA második lett, 11 százalékkal. A Nieuw Israelietisch Weekblad-ban megjelent közvéleménykutatás szerint szorosan ezután az excentrikus Geert Wilders Szabadságpártja (PVV) végzett 10 százalékkal, ez némiképp alacsonyabb az összlakosságnál, ott ugyanis Wilders 13-15 százalékon áll, az elmúlt napokban kicsit lemaradva Rutte mögött. A felmérés szerint összességében a hollandiai zsidók 55 százaléka konzervatív, illetve jobbközép pártokat támogat.

Az egyébként korábban VVD-képviselő Wilders harmadik helye nemcsak a szabadságpárti jelölt markáns Izrael-pártisága miatt érdekes, hanem azért is, mert hozzá hasonlóan a holland zsidóság is erősen iszlámkritikusnak tűnik. A megkérdezettek 75 százaléka egyetértett azzal, hogy a muszlim értékrend „veszélyt jelent Európára”, és ugyanennyien vallották azt, hogy az iszlám „erőszakosabb kultúra” a többinél. A megkérdezett holland zsidók 40 százaléka ugyanakkor azzal is egyetért, hogy az iszlám Európához tartozik, míg ugyanennyien elvetik ezt a felfogást.

A hollandiai zsidóság viszonylag mérsékelt lelkesedése Wilders iránt valószínűleg annak is köszönhető, hogy a politikus pár éve elidegenítette magától a zsidó közösséget, amikor ő is támogatta a zsidó rituális vágás betiltását, majd elkezdett szoros kapcsolatot kiépíteni Marine Le Pennel és más európai radikális jobboldali vezetőkkel. A baloldalibb érzelműeket pedig nyilván taszítja, hogy a PVV-vezér rendre igen nyersen nyilatkozik a Hollandiában élő marokkóiak kizsuppolásáról, és bár kiáll a szólásszabadság mellett, azért a Koránt „fasiszta irodalomnak” aposztrofálja, és betiltaná.

Az 53 éves Geert Wilders, akinek magyar a felesége, szinte az egyetlen radikális jobboldalinak nevezett európai politikus, aki nemcsak szavakban állt ki következetesen a zsidó állam mellett. Fiatal korában két évig élt és dolgozott az izraeli Tomer mosávban, a „szívéhez közel álló” zsidó államot olyan helynek nevezte, ahol otthon érzi magát, máig szinte évente ellátogat oda. „Mindig védeni fogom Izraelt. Az országotok a nyugati civilizáció bölcsője. (…) Izrael nem hibáztatható a közel-keleti helyzetért. A probléma az, hogy az iszlám elutasítja Izrael létezéshez való jogát” – jelentette ki hét éve Tel-Avivban. A radikális iszlámmal kapcsolatos nézetei miatt felkerült az al-Kaida halállistájára, hosszú évek óta titkosak a lakhelyei, amelyeket testőrsége kíséretében folyamatosan váltogatni kénytelen.

Amikor a nyugat-európai radikális jobboldal még részben teret engedett az Amerika- és Izrael-ellenes muszlim köröknek, a cionizmussal rokonszenvező Wilders az elsők között hirdette, hogy Izrael, Amerika és Európa harca közös: a zsidó-keresztény értékek fennmaradásáért, a radikális iszlamizmus ellen. Öt éve ő volt az, aki felszólította a holland kormányt, kérjen bocsánatot, amiért elődje a második világháborúban passzív szemlélője volt zsidók tömeges deportálásoknak. Wilders az elmúlt hónapokban Donald Trump híve lett, legismertebb amerikai szponzora pedig a radikálisan iszlámellenes zsidó republikánus aktivista, az egyetemi campusok antiszemitizmusát dokumentáló David Horowitz.

A holland zsidóság hozzá fűződő tartózkodó viszonyának némileg ellentmond Leon de Winter holland-zsidó író meglátása, mely szerint az ott élő zsidó közösségek az átlagosnál is jobban félnek a túl liberális bevándorláspolitika negatív hatásaitól. A most már közel egymillió főt számláló török és marokkói közösség az intolerancia sok jelét adta, az egyik Izrael-ellenes tüntetésen például sokan azt kiabálták, hogy „halált a zsidókra”. Winter felháborodottan mesélte egy lapnak, hogy az iszlamista fenyegetettség miatt Amszterdam zsidó iskolái szinte már „bunkerek”, olyan szigorúan őrzik őket. Egy biztos, akár kormányozhat, akár ellenzékbe vonul, az EU-szkeptikus, Izrael-párti, bevándorlás-ellenes Geert Wilders erős alakítója lesz a holland, és így, az európai uniós politikának.

Munkatársunktól

Kép: Geert Wilders, a Szabadságpárt vezetője (fotó: MTI/EPA)

 

 

 

Megszakítás