A Nobel-díjasok sorában gyakorlatilag minden ötödik kitüntetett zsidó származású. A díj első, 1895-ös odaítélése óta több mint 200 zsidó származású személy büszkélkedhet a magas kitűntetéssel, melyet minden évben hat kategóriában (kémia, orvostudomány, közgazdaságtan, irodalom, fizika vagy béke) ítélnek oda az egyes téma legkiemelkedőbb alakjának.
A Nobel-díjasok az egész emberiség fejlődéséhez és jobblétéhez hozzájárulnak, ettől egyetemessé válnak, de talán éppen ezért is természetes, hogy azért szeretünk velük külön-külön is elbüszkélkedni.
A „magyar Nobel-díjasok” számát meghatározni nem egyértelmű, hiszen közülük a legtöbben hazánktól távol érték el a világraszóló eredményüket. A Wikipédia 17 díjazottal kapcsolatban említi, hogy magyar kötődésű, azaz vagy Magyarországon született, vagy magyar szülő(k)től származik. A 17 magyar kötődésű Nobel-díjas közül pedig nem kevesebb mint 12-en zsidó származásúak is, vagyis – ha nem éppen a legelegánsabb módon, de számosítani akarjuk, akkor – a nemzetközi szinten 20%-os arány nálunk 70%-os!
A harmadik magyar zsidó származású kitüntetett, dr. Wigner Jenő (1902–1995) fizikus a hetedik volt a „magyar Nobel-díjasok” sorában, Dr. Békésy György (1899–1972) biofizikust követte 1963-ban.
A Wigner Jenő apja Kiskunfélegyházáról származott, Wigner Antal a Duna–Tisza közi homokhátság közepéről indította karrierjét, tanulmányai elvégzésével az újpesti Mauthner bőrgyárhoz került, melynek később vezetője is lett. Édesanyja, Einhorn Erzsébet az ország nyugati szélén, a burgenlandi Kismartonban született, ahol nagyapja, Dr. Einhorn Ármin tiszti főorvos volt. Szüleinek a középső gyermekeként látta meg a napvilágot a Király utca 76. szám alatti bérházban, ahol ma emléktábla hirdeti a neves eseményt.
Középiskolai tanulmányait a fasori evangélikus gimnáziumban végezte, ahol Rátz László tanára egy életre megszerettette vele a matematikát. Az érettségi után fizikusnak akart volna továbbtanulni, ám apja hatására – aki fia jövőjét a bőrgyárban látta – inkább vegyészmérnöknek tanult először a budapesti Műszaki Egyetemen, majd Berlinben. Pályáját az apja álmának megfelelően 1925-ben kezdte meg a Mauthner gyárban, ám másfél év után a tudományos pályára lépett Berlinben, majd 1930-tól az Egyesült Államokbeli Princetonban kutatott és tanított.
A fasiszta ideológiával a húszas évek elején találkozott először, amikor – a szintén zsidó származású – Szilárd Leóval olaszországi körúton vettek részt. Ekkor Szilárd valóságos elragadtatással beszélt Mussolini rendteremtéséről, hogy percre pontosan járnak a vonatok, erre Wigner azt mondta:
„Inkább késsenek néhány percet a vonatok, de ne legyen fasizmus. Egész életemben gyűlöltem a diktatúrát, az erőszakot.”
1939-ben döntő szerepe volt a később „Einstein-levél”-ként elhíresült figyelmeztetés létrejöttében, melyben felhívták Roosevelt amerikai elnök figyelmét arra, hogy milyen súlyos következményekkel járna, ha Hitler megelőzné a szövetségeseket az atomenergia célzott használatában. A levelet Wigner fordította angolra és Szilárd Leó és Teller Ede írattatták alá Einsteinnel.
A fizikai Nobel-díjat 1963-ban kapta meg „az atommag és az elemi részecskék elméletéhez való hozzájárulásáért, főként az alapvető szimmetriaelvek felfedezése és alkalmazása révén”.
Amikor 1976-ban, harminckilenc év után újra Magyarországra látogatott, akkor a vészkorszakról így nyilatkozott az akkori egyetlen zsidó lapnak, az Új Életnek:
„A német fasizmussal és a magyar nyilas világgal én tulajdonképpen nem találkoztam, mégis tisztába voltam annak emberellenességével, hiszen családom tagjai közül több mint tizenketten lettek a fasiszta barbárság áldozataivá. Utoljára 1938-ban voltam Magyarországon, ahonnan még sikerült idejében elhoznom drága édesanyámat, aki így megmenekülhetett a nyilasvilágtól, a gettótól, a deportálástól.”
Ezután még háromszor látogatott szülőföldjére, 1983-as itt tartózkodása alkalmával találkozott Schiber Sándor professzorral, aki bemutatta neki a Rabbiképző könyvtárát is.
Fotó: Werner Heisenberg és Wigner Jenő (1928)/Wikipédia
Források:
Czeizel Endre, „Wigner Jenő családfájának elemzése”, Magyar Tudomány, CVIII. Kötet – Új folyam, XLVII. Kötet 2002/1. szám, 1419–1432. old. Zsadányi Oszkár, „Párbeszéd Wigner Jenő Nobel-díjas professzorral”, Új Élet, 1976. 31. évf. 17. szám, 1. old. „Wigner Jenő találkozása Scheiber Sándorral”, Új Élet, 1983. 38. évf. 18. szám, 2. old. |