Nő az új esetek száma, de többen a gazdasági következményektől tartanak.

„Neser önkormányzatának ellenőrei nem vesznek részt a ‘gazdaság megsemmisítésében’, csak a maszkviselés és a távolságtartás kötelezettségének betartását fogják ellenőrizni” – közölte a Twitteren Roj Levy, az észak-izraeli város polgármestere. Egyes miniszterek is bírálták a csütörtöki ülésen a kormány politikáját. A Kék-fehér párthoz tartozó Aszaf Zamír turisztikai miniszter az óvintézkedések tömeges be nem tartatására hívta fel a figyelmet, Amír Ohana belbiztonsági miniszter azonban visszautasította, hogy ez így volna, és akit megerősített álláspontjában Benjámin Netanjahu miniszterelnök is.

„Hogy lehet elmagyarázni az embereknek, hogy nem tarthatnak esküvőt, miközben sokan a tengerparton tömörülnek?” – kérdezte Arije Deri belügyminiszter, a keleti vallásosok Sasz pártjának vezetője, megkérdőjelezve azt a szabályt, hogy zárt helyen lévő rendezvényeken maximum ötven ember vehet részt. A kormány ezen az ülésen maximálta 50-ben az eddigi 250 helyett a nyilvános összejöveteleken, az imahelyeken, bárokban és klubokban tartózkodók számát, miközben a magánlakásokban, kisebb zárt helyeken csak húszan lehetnek együtt.

„Ha a védelmi minisztérium lenne a felelős ezen a területen, akkor naponta 25 ezer tesztet lehetne elvégezni, és 12 órán belül megkapnánk az eredményeket” – jelentette ki Jichar Saj, a Kék-fehérhez tartozó tudományos és technológiai miniszter.

„Az egészségügyi minisztériumnak irányelveket és paramétereket kell meghatároznia, amelyeket a védelmi minisztérium végrehajt” – javasolta Amír Perec gazdasági miniszter a kormány baloldali frakciójából.

Hírek szerint a kormányfő haragját leginkább Beni Ganz védelmi miniszter azon kérése váltotta ki, hogy vessék be a hadsereg polgári védelmi egységét. Netanjahu a probléma átpolitizálásával vádolta meg Ganzot, újabb választások kiírásával fenyegetőzött, és elhagyta az üléstermet.

Tavasszal, a járvány első hullámának idején ugyanilyen konfliktus alakult ki Netanjahu és Naftali Bennet akkori védelmi miniszter között, aki Ganzhoz hasonlóan azt hangsúlyozta, hogy az egészségügyi minisztériumnak nincsenek eszközei a feladatok végrehajtásához, de a hadsereg efféle vészhelyzetekre létrehozott egységei alkalmasak erre.

Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint csütörtökön 24 490 tesztet végeztek el, amelynek 4,5 százaléka, több mint 1100 vizsgálat pozitív eredményt hozott. Ez a szám meghaladja a járvány első hullámában, április 3-án mért 819 új esetet. Viszont egyelőre nem nőtt jelentősen a súlyos betegek és a lélegeztetőgépen lévők száma.

MTI/zsido.com

 

Megszakítás