Az Egyesült Államokban élő @hassidic.hipster.girl néven elhíresült influenszerrel, Sarah Guigueval beszélgettünk. Sarah az Instagramon keresztül próbálja népszerűsíteni a Tórát és a zsidóságot, videót készít a hetiszakasz magyarázataiból és bepillantást nyújt abba, hogy milyen egy amerikai zsidó fiatal élete. A képeiből és videóiból sugárzik az életöröm és a Tóra szeretete. Szerettük volna megtudni, mi a titka.
Az interjúban szó lesz
- a Chábád-mozgalom filozófiájáról,
- a zsidóság világban betöltött szerepéről,
- Sarah mesébe illő sidduchjáról (=zsidó társkeresés),
- a cnieszről, azaz a szerény öltözködésről,
- a fejfedésről,
- és az antiszemitizmusról is.
Mesélnél egy kicsit magadról és a családodról? Hogyan jutottál el oda, ahol most vagy?
Franciaországban születtem, Párizsban. Tíz évesen költöztünk át a családommal Torontóba. Franciaország nagyon meghatározó volt a gyermekkoromban, nagy hatással voltak rám a francia ízek, filmek és könyvek. Egy részem most is francia. A családom francia-marokkói zsidók, Franciaországban hatalmas szefárd közösség van. Amikor Torontóba költöztem, akkor eleinte ugyan szefárd iskolába jártam, de a középiskola már askenázi volt, így mindkettőből mélyen merítettem. A szüleim a Chabadon keresztül kerültek közelebb a valláshoz még Marokkóban.
Középiskola után elmentem egy évre Izraelbe midrashába (vallási szeminárium lányok részére — a szerk.). Ez az amerikai ortodox körökben bevett szokás a gimnáziumot követően. Viszont ekkor még nem álltam készen befogadni ezt a szintű Tórát. Sok barátnőm a midrasha után sidducholt és megházasodott, én még nem tartottam ott. Egy kicsit szekulárisabb életre vágytam és színészetet szerettem volna tanulni. Ezért úgy döntöttem, hogy New Yorkba költözöm.
A szüleim nem értettek egyet a döntésemmel, emiatt anyagilag sem támogattak benne. Azt mondták, hogy ezt most magamnak kell megoldanom. Így is lett. Találtam egy állást, madricha voltam egy midrashában, Crown Heighst-ban. A munka feltétele volt a délelőtti shiurok (tanórák — a szerk.) látogatása. Így reggel 7-től nagyjából délig tanuláson voltam. Még mindig nem éreztem magamat igazán készen a mély haszid gondolatok befogadására, de része volt a megállapodásnak, úgyhogy szorgalmasan látogattam az órákat. Délutánonként pedig a színész képzésre jártam, amit nagyon élveztem.
Ez a folyamat – délelőtt Tóra, délután színészet – ismétlődött egy darabig. Kezdtem megérteni, hogy vannak különböző részeim, amelyek eltérő igényekkel rendelkeznek. Az egyik nap, egy tizenkét oldalas monológot kellett előadnom. Ott álltam az osztály előtt, de az előadás közben a gondolataim máshol jártak. Olyan kérdések törtek fel bennem, hogy:
Miért mondom el ezt a szöveget? Ki írta ezt a szöveget? Miért olvasok egy olyan írótól, akivel nem azonosulok? Mit csinálok a színpadon? Miért akarok épp színész lenni?
Amikor lejöttem a színpadról teljes sokkban voltam. Aznap este hazamentem és két hétig kizárólag magamra koncentráltam. Azt próbáltam megfejteni, hogy mi az igazi motivációm a színészetben, hogy miért akarom belehelyezni magamat különböző karakterek szerepébe. Vajon csak a figyelem miatt választottam ezt az utat, vagy ennél többről van szó? Ez alatt az idő alatt csak a reggeli tanulásokra jártam és kerestem a válaszokat a kérdéseimre. Spirituálisan mondhatni a legjobb helyen voltam. Majd a kezembe került a Lubavicsi rebbe idézete, ami a következőket mondja:
„Ha vannak készségeid és tehetségeid, és nem használod azokat, az olyan, mintha életed minden egyes napját elpazarolnád.”
Próbáltam megfejteni, hogy ez mit jelent számomra. Beszéltem különböző emberekkel, és valaki azt mondta, hogy
a Chabad-filozófiája szerint nem az a feladatunk, hogy feladjunk dolgokat az Örökkévalóért, hanem hogy megtaláljuk hogyan szolgálhatjuk velük az Örökkévalót.
Tehát színészkedhetek a tórai értékeknek kevésbé megfelelő módon vagy felhasználhatom a képességeimet arra, hogy az Örökkévalót szolgáljam.
Ez az idézet teljesen megváltoztatta a gondolkodásomat és arra késztetett, hogy felfedezzem saját tehetségemet és mélyebbre ássak a Tórában. Azóta mindennap tanulok, és igyekszem mindezt megosztani másokkal is. Úgy érzem, nekem ez a küldetésem.
Hogyan vélekedsz az Instagramról, megfelelően tudod felhasználni a képességeidet általa?
Hálás vagyok az Instagram-oldalamért, mert úgy érzem, hogy megmutathatom ezen keresztül az utamat. Mindig is volt bennem szereplési vágy, azonban az oldalamon keresztül nem a magam szolgálatára teszem ezt, hanem az Örökkévalót hirdetem. Természetesen nehéz megtartani az egyensúlyt az Örökkévaló hirdetése és az önmagam megmutatása között, de igyekszem a legjobbat kihozni belőle. Minden alkalommal mielőtt közzé teszek egy bejegyzést, felteszem magamnak a kérdést:
„Öncélú ez a bejegyzés vagy sem? Mit fognak ebből nyerni azok, akik találkoznak vele?”
Mi a legfontosabb üzenet, amit próbálsz átadni a követőidnek?
Fő üzenetem, hogy teremtsünk lakhelyet az Örökkévalónak ezen a világon. Használok egy hashtaget is: #dirabetachtonim, ez egy nagyon erős üzenet. Ez az elv azt jelenti, hogy azon keresztül teremthetsz helyet az Örökkévalónak, ahogyan a fizikai világban megnyilvánulsz. Tehát nemcsak akkor kapcsolódsz az Örökkévalóhoz amikor imádkozol, vagy micvákat teszel, hanem onnantól, hogy felébredsz minden egyes mozdulatoddal, választásoddal. Amit viselsz, amit megeszel, ahogyan beszélsz, vagy amilyen gondolataid vannak.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonSarah Guigue (Encaoua) 👑 (@hassidic.hipster.girl) által megosztott bejegyzés
Ez valóban nagyon erős üzenet. Ha nem zavar, szeretnék még egy-két személyesebb kérdést is feltenni, ugyanis nagyon érdekel a véleményed a zsidó nőket érintő témákról, például a siduchról és a fejfedésről.
Hogyan ismerkedtél meg a férjeddel?
Miután otthagytam a színészetet létrehoztam egy YouTube-csatornát. (Zsidó körökben akkoriban nagyon nagyot ment ez a platform.) Mivel ez a vallásos zsidó körökben túl modernnek számított, édesanyám mondogatta, hogy így nem fogok sidduchot találni, így nem akar majd elvenni senki. Én pedig nem értettem egyet vele.
Biztos voltam benne, hogy a szenvedélyemen keresztül fog az életembe érkezni a társam. És így is lett.
A férjem egy rokona bukkant rám YouTube-on. Megnézte a videó helyszínét, megkereste a hely tulajdonosát, elkérte a kontaktomat és összehozta a randit. Nagyon erőteljes élmény volt.
Úgy gondolom, hogyha szenvedéllyel és céllal éled az életedet és felismered, hogy miért vagy ezen a földön, akkor az Örökkévaló vezetni fog téged.
Házasságunk első három évét Crown Hights-ban töltöttük. Ez az időszak érdekes élmény volt számomra, mert ennél egy jóval vegyesebb közeghez szoktam. Crown Hights-ban pedig egy igazán vallásos, ultraortodox közösségben találtam magam. Ugyanakkor Crown Hights egy állomás volt az életemben, ahol megtapasztaltam, hogy milyen mélyre lehet ásni a Tórában. Megerősített a hitemben, de egyben könnyűnek is találtam, hiszen minden adott volt.
Később New Jersey-be költöztünk, ahol hirtelen megváltozott az életem. Vissza kellett térnem a régi kerékvágásba, ami inkább Toronróra hasonlított, és eleinte elég idegen volt.
Azonban hamar felismertem az itt betöltött szerepemet, ami nem más, mint lakóhelyet teremteni az Örökkévalónak a világban.
Crown Hights-ban minden egyszerűbb volt, vallásos közeg, kóser éttermek, szerényen öltöző emberek, New Jersey-ben pedig a zsidóság kisebbségben van és ezek a dolgok nem maguktól értetődők, viszont ez erősített meg igazán.
Rájöttem, hogy a cél nem az, hogy biztonsági helyzetben legyünk, hanem hogy elvigyük az Örökkévalót a sötétebb helyekre is. Ez a zsidóság esszenciája.
Csodálatos, hogy megtaláltad azt a társat, aki támogat utadon. Mennyire egyeznek az értékeitek a férjeddel?
Nem egyeznek mindenben az értékeink. Ő Crown Highst-ban nőtt fel, szisztematikus, vallásos közegben. Eltérő nézőpontunk van. Olyan nők között szocializálódott, akik a bevett cniesz szabályokat követik, míg nekem megvan a saját utam. Nagy munka volt megérteni egymást, hiszen máshonnan jövünk. De a célunk ugyanaz.
Hiszek benne, hogy mindenkinek megvan a másik fele. Mielőtt az Örökkévaló megteremtett téged, megteremtette őt is.
Nem lehet tudni, hol van, de minél jobban megismered önmagad, az Örökkévaló annál közelebb visz hozzá. Ezt a hitet pedig mindig a szemed előtt kell tartani. Nekem például azt mondták, hogy túl komplikált vagyok.
„Marokkói vagy, chabados, vallásos, szeretsz tanulni de szórakozni is. Nem tudom, ki vesz majd feleségül.”
Én pedig úgy voltam vele, hogy igen, pontosan ilyen férjre vágyom, aki tanulni és szórakozni is szeret. Mások azt mondták, hogy „Édesem, álmodj csak.” Pedig Isten határtalan, kizárólag számunkra vannak akadályok. Ha kapcsolatban vagy az Örökkévalóval, akkor közel hozza a megfelelő személyt.
Mit jelent számodra a cniut?
A cniut számomra szerénységet jelent, ami mindenkinek eltérő lehet. Ez számomra nagyon fontos érték, mert ezzel mutatjuk meg, hogy a lelkünk több mint a testünk. Amikor valaki besétál egy terembe és a bőre legnagyobb része el van takarva, akkor érzed, hogy ő több egy testnél. Viszont ebben egyensúlyt kell találni, mert ha valaki besétál egy terembe és a testének túl nagy része van elfedve, az szintén kirívó lehet. Ez szintén tárgyiasítja az embert és a lélek helyett a testre koncentrál. A tökéletes egyensúly pedig a Tóra.
Nagyon tisztelem azokat, akik teljes mértékben követik a szerénység szabályait. De számomra teljességében nem működik, limitálónak érzem a folyamatos szerény viseletet. De természetesen ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem követem a szabályokat. A legtöbb elemet követem, szerintem elég jó munkát végzek. De beleviszem az öltözködésembe saját személyiségemet is.
Azonban amikor belenézek a tükörbe, akkor mindig felteszem a kérdést: „Egy testet látok vagy egy lelket?”
A cniut minden ember különleges kapcsolata Istennel, és ügyelnünk kell arra, hogy ne ítéljük meg az embereket.
Mit gondolsz a haj elfedéséről? Mit tudnál tanácsolni azoknak a hölgyeknek, akik még esküvő előtt állnak és esetlegesen nehézségük támad ebben?
Fontosnak tartom eltakarni a hajat, jelenleg is parókát viselek. Eleinte azonban nehéz volt számomra. Olyan érzés, mintha egy új identitást kapnánk, amikor megházasodunk. A tükörbe nézve valaki más pillant vissza. Szerettem volna ezt a micvát a saját tempómban elsajátítani, de a férjem olyan közegből jön, ahol ez magától értetődő volt és emiatt bántotta őt, hogy számomra ez nem egyértelmű. Mondta, hogy megérti a vívódásomat és természetesen ez az én testem, de őt nagyon zavarba hozza, hogy ebben a kérdésben nem gondolkodunk ugyanúgy. Így beleástam magamat a témába, hogy jobban megértsem és magamévá tegyem a micvát.
Rengeteg magyarázatról tanultam, de ami a leginkább inspirált az a lubavicsi Rebbe egy beszéde, ahol a női és férfi haj erejéről adott elő. A férfiaknak azt mondta, hogy növesszék meg a szakállukat és ne vágják le, mivel az szent és ha levágják, azzal a szentség egy darabját vágják le. Majd a női hajra tért rá és azt mondta, hogy az úgyszintén szent. Amikor a nő megházasodik, akkor a vőlegény a hüpe alatt hétszer körbe járja. Ez a hét kör azt szimbolizálja, ahogy a pár eggyé válik. Amikor eggyé válnak, akkor a nő fogajda a Sechinát (az isteni Dicsfényt — a szerk.), ami a feje tetején helyezkedik el. A háláchá szerint ezt a területet kell eltakarni. A lubavicsi Rebbe azonban tovább viszi a gondolatmenetet és azt mondja:
„Minél nagyobb területet fedsz el, annál több áldást fogsz megtapasztalni.”
Volt, hogy a férjemnek panaszkodtam róla, hogy edzés közben nagyon nehéz a fejfedés, mert parókában nem tudok edzeni, sapkában pedig nem érzem annyira jól magam. De aztán feltettem magamnak a kérdést:
„Mi a fontosabb, hogy jól nézzek ki, vagy hogy jót cselekedjek?”
Amikor megfelelően elfedem a hajamat, akkor az azt jelenti, hogy pontosan úgy kapcsolódok az Örökkévalóhoz, ahogyan azt ő szeretné. Mondok egy példát. A férjem nagyon szereti a mézes-fokhagymás csirkeszárnyakat. Én pedig kedveskedni szeretnék neki és elkészítem a kedvencét, de úgy döntök, hogy inkább más fűszert használok, mert azzal jobban szeretem. Tehát adok neki valamit, amit szeretett volna, de nem pontosan úgy, ahogy szerette volna. Viszont, ha annak ellenére, hogy én máshogy szeretem a csirkeszárnyakat, mégis elkészítem neki úgy, ahogy ő szereti, akkor azt kapja, amire igazán vágyott és közel érzi magát hozzám. Szóval ez olyan, mint a fejfedés kérdése az Örökkévalóval. Lehet, hogy én nem úgy csinálnám, de ha ő ezt kéri, akkor ez a legjobb módja.
Egy kapcsolatban nem lehet csak a saját akaratunkat érvényesíteni, mert akkor nem kapcsolódunk a másikhoz.
Hogyan inspirálódsz a nehezebb napokon?
Ez egy nehéz kérdés. Van egy pár dolog, ami bevált számomra. Egyik ilyen a futás és az edzés. Úgy gondolom, hogy a fizikai megkönnyebbülés kulcsfontosságú. A test rendben tartása éppen olyan lényeges, mint a léleké. Van, hogy beteszek otthon a hangulatomnak megfelelő zenét és csak egyedül táncolok. Ha a hangulatom nem mozgást és zenét igényel, akkor felhívok egy közeli barátot, olyat, akiben megbízok. És ha épp úgy érzem, hogy senkihez sem kapcsolódom, akkor megpróbálok az Örökkévalóhoz kapcsolódni a saját szavaimmal. Például írok neki egy levelet, Tórát tanulok és megpróbálok elvonulni egy kicsit a gondolataimmal.
Milyen könyveket ajánlanál a mindennapokra ovasóinknak?
Most is itt van az asztalomon a The Practical Tanya nevezetű könyv, Shneur Zalman Liadi rabbitól. A Tányá a Chabad-filozófia alapját képezi. Ez a könyv pedig gyakorlati utasításokat egészíti ki a Tányát.
A másik, amit mindenképpen ajánlanék, az a Daily Wisdom (Napi Bölcsességek) című könyv a lubavichi Rebbétől. Ugyebár a Tóra le van osztva hetiszakaszokra, viszont ennél van egy részletesebb felosztás is, amely napokra bontja. Ez a könyv pedig ezen megy végig, minden napra jut egy oldal, ami a napiszakaszt taglalja. Azoknak, akik a héber nyelvben kevésbé jártasak, kifejezetten hasznos tud lenni.
A világban erősödő antiszemitizmus figyelhető meg. Szerinted mit lehet tenni ellene egyéni szinten?
Mindenkinek eltérő válasza van erre. Én abban hiszek, hogy a zsidó emberek feladata, hogy példaként szolgáljanak a többi népnek. Az a feladatunk, hogy képviseljük Istent a lehető legjobb módon. A legkisebb dolog is, amit teszünk, befolyásolja a világot.
Hogyan reagáljunk az antiszemitizmusra? Én személy szerint nem szeretek továbbosztani negatív bejegyzéseket az Instagramon. Úgy érzem, hogy ez a „re-sharing” folyamat csak tovább erősíti a problémát.
Nem az a feladatunk, hogy a rossz hírt terjesszük, hanem hogy fényt vigyünk a világba.
Szerintem meg kell állni egy pillanatra és átgondolni, hogy miért történik ez. Egy antiszemita megnyilvánulás után a zsidó nép összefog. Lehet Isten több humánumot vár tőlünk? Ha igen, hogyan tehetek ezért még többet?
Azzal, ha dolgozol magadon, a legerőteljesebb választ adod, hiszen ezért vagyunk itt ezen a Földön. Arra nincs hatásod, ami rajtad kívül esik, de magadon folyamatosan változtathatsz.
Van még valami, amit megosztanál a magyar olvasókkal?
Igen, lenne még egy gondolat, amit szeretnék megosztani. Olyan társadalomban élünk, ahol sok mindent magától értetődőnek veszünk, úgy gondoljuk, hogy mindenhez jogunk van. Fel kell azonban ismernünk, hogy minden egyes pillanat, amit kaptunk, nagyon értékes, és minden egyes nap, amikor Isten úgy dönt, hogy felébreszt minket, az azért van, mert úgy döntött, hogy szüksége van ránk mint partnerekre a közös teremtés folyamatában.
Tehát magunkba kell néznünk, és minden nap fel kell tennünk a kérdést, hogy miért vagyunk itt?
És ha valami többre vagyunk hivatottak, mint csupán pillanatnyi örömök hajkurászása, akkor mi az pontosan? Meditáljunk ezen, mélyüljünk el ebben a kérdésben.
Nagyon megindító volt számomra a Sarah-val folytatott beszélgetés. Azt hiszem, az általa közvetített üzeneteket egy életre elraktározom.