A belga asszony 4000 gyerek életét mentette meg.

1942 nyarán megkezdődött a belgiumi zsidóság deportálása. Ekkor kereste meg a földalatti Belga Zsidómentő Bizottság Yvonne Névejeant, a belga gyermekotthonok felügyeletének vezetőjét, hogy segítségét kérje. Tudták, hogy a német szerelvényeket nem lehet leállítani, de legalább a gyermekekért szerettek volna tenni valamit. A bátor asszony úgy döntött, hogy – dacolva a náci megszállókkal -, a gyermekotthonok országos hálózatát felhasználva bújtatja el a halálra ítélt zsidó gyermekeket. 4000 gyermek köszönheti neki az életét.

Az egyik túlélő, Bronia Veitch öt éves volt, amikor a Gestapo megszállta az egyik, zsidó menekült gyermekeknek szállást adó otthont, és mindenkit a mecheleni gyűjtőtáborba szállítottak. A vonat valami miatt vesztegelni kényszerült. Ez idő alatt Névejean biztonságos helyre vitte a gyermekeket.

nevejean_stamp

„Az otthon nem-zsidó alkalmazottja telefonált Yvonne Névejeannak. Ő felvette a kapcsolatot a belga anyakirálynővel, Elisabeth-tel, aki másfél napon keresztül győzködte a német főparancsnokságot, hogy engedjék el a gyermekeket. Ezen felül a Belga Zsidómentő Bizottság jelentős váltságdíjat is kifizetett a németeknek. Végül a gyermekeket az éjszaka közepén, nem sokkal a vonat továbbindulása előtt, szabadon engedték.” – emlékezett vissza Veitch.

Mint a gyermekotthonok felügyeletének vezetője, Névejean jól ismerte az ország összes szóba jöhető intézményét, ahová a zsidó gyermekeket elbújtathatta. Kiterjedt kapcsolatait és remek meggyőző erejét is arra használta fel, hogy minél többek számára biztosítson búvóhelyet. Minden lehetséges helyszínt bevont a mentésbe: gyermekotthonokat, árvaházakat, katolikus és protestáns egyházi intézményeket. Munkáját papok, lelkészek és ellenállók is segítették. A háború végéig 4000 zsidó gyermeknek talált biztonságos búvóhelyet. A földalatti zsidó szervezeteken kívül a londoni száműzetésben működő belga árnyékkormány is nyújtott anyagi támogatást munkájához.

unnamed

„Névejean fő motivációja a gyermekek iránt érzett szeretete, a diszkrimináció minden formájának megvetése és a náci Németországgal való szembenállása volt.” – mondta Yvonne Yospa, a belga antifasiszta ellenállás egyik vezéralakja.

Yvonne Névejean számára 1965-ben a Jád Vásem Intézet a Világ Igazai kitüntetést adományozta. Belgiumban az arcképét ábrázoló bélyeget adtak ki.

Forrás: The Jerusalem Post

Megszakítás