Idén 20. alkalommal rendezi meg a Nyugati téren a hanukai gyertyagyújtást az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). A fény ünnepe, a szabadságharcos Makkabeusokra emlékezés időszaka, akik győzelmet arattak a szír-görög megszállók felett. Az EMIH által szervezett gyertyagyújtás és ünnepség második napján, 18:00 órakor, akárcsak a keddi nyitó napon megtelt a belvárosi tér. Ezen a napon Oberlander Báruch, a Budapest Ortodox Rabbinátus és a Chábád Lubavics irányzat magyarországi vezetője, Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere, Horváth Boldizsár, a Kelemen Kabátban zenekar frontembere és Szántó T. Gábor író, költő, az 1945 című film forgatókönyvírója voltak a díszvendégek. Igazán különleges résztvevői is voltak az estének: Venezuálából érkeztek hazánkba az ottani Chábád közösség tagjai, akiket Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija külön is köszöntött. Oberlander Báruch beszédében kiemelte, hogy 20 éve már, hogy minden este itt vagyunk, és örülünk a csodának. Fontos tanítás ez számunkra is, hiszen 20 éve voltak egyesek, akik azt mondták, ez lehetetlen küldetés, az emberek félnek, nem jönnek majd el egy ilyen közös ünnepségre. Az elmúlt 20 év bebizonyította, hogy az emberek bátran vállalják az identitásukat, szükségük van az ilyen közösségi élményekre, és ennek megfelelően évről évre egyre többen veszne részt az EMIH hanukai ünnepségén”. A gyertyák megnyújtása előtt Szántó T. Gábor elmondta: „A zsidó legenda szerint az ellenség által megszentségtelenített szentélyben csak egy napig tartó olaj maradt Izrael örök fővárosában, Jeruzsálemben, mégis nyolc napig égtek a gyertyák. Ha juttatunk ebből a fényből, és segítünk a rászorulóknak, szegényeknek, menekülteknek, nálunk rosszabb helyzetben lévő embertársainknak azzal mi magunk is többé válhatunk. Higgyünk a csodában, és emberségünkben is emelkedjünk a fény ünnepén a mindennapi gondjaink fölé.” A gyertyák fellobbanását követően a már megszokott, vidám, zenés mulatság vette kezdetét a fény ünnepén.

A csütörtöki, harmadik napi gyertyagyújtáson – ugyancsak 18:00 órától – Dr. Latorczai Csaba helyettes államtitkár, illetve az Amerikai Egyesül Államok, Izrael, Németország és Franciaország nagykövetei is részt vesznek majd, de az EMIH vendége lesz a népszerű zenész, Jávori Ferenc, „Fegya” is.

Fotók 

Megszakítás