Egy százalék szebben beszél…

Alapítványunk ezúton is szeretné megköszöni mindazoknak, akik felajánlották a személyi jövedelemadójuk egy százalékát, és ezzel is támogatták az Alapítvány fontos gyermek- és felnőttoktatási célkitűzéseinek megvalósítását, valamint könyvkiadási tevékenységét.

Ez ezúton befolyt összeg 887 205 forintot tett ki, melyet a Pesti Jesiva felősoktatási intézményünkre fordítottuk, hogy lehetőséget biztosíthassuk minél több magyar rabbinövendék képzéséhez.

Köszönjük szépen – todá rábá – á séjnem dánk.

Kérjük a jövőre se feledkezzen meg rólunk!

A 2003. elején benyújtandó (a 2002. évre vonatkozó) SZJA-bevallásban ismét rendelkezhet személyi jövedelemadójának egy százalékáról. A Chábád Lubavics – Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány is a támogatható szervezetek között van. Mindössze annyit kell tennie, hogy a jövedelemadó-bevallási csomagban található „Rendelkező nyilatkozatot” kitölti, beírja alapítványunk adószámát és mellékeli a nyilatkozatot adóbevallásához.

Felajánlásával nemes célok megvalósításához, a magyarországi zsidó közösségi élet felvirágoztatásához járulhat hozzá.

Ötven év után először ortodox rabbi avatás
 

2003. január 7-én történelmi eseményre került sor a Vasvári Pál utcai zsinagógában: a holocaust után először ortodox rabbit avattak Magyarországon Köves Slomó személyében. A ceremóniát híres rabbik és közéleti személyiségek tisztelték meg jelenlétükkel és leveleikkel. Az ünnepségen Mádl Ferenc köztársasági elnök is részt vett. A 4-5. oldalon a sajtóból és közéleti személyiségek üdvözlő szavaiból idézünk.

 
Mázl Tov!

– Delikát Dórának fia körülmetéléséhez és pidjon hábén-jéhez, aki a Smuél Árje nevet kapta! Gratulálunk a nagyapának Delikát Imrének is.

– Győrfi László és Timeának fiuk körülmetéléséhez, aki a Dániel Hálévi nevet kapta!

– Szántó András és Eszternek fiúk körülmetéléséhez, aki a Benjámin Dávid nevet kapta! Gratulálunk a Szántó és a Gönci nagyszülőknek is

– Gádi és Dáliá Wilmstrongnak fiuk körülmetéléséhez, aki a Mose nevet kapta!

A fenti körülmetélési szertartásokat Köves Slomó rabbi végezte.

– Reuvén és Dóra Paleynak fiuk körülmetéléséhez, aki a Jekutiél nevet kapta! Gratulálunk a nagymamának, Mucsi Évának is.

– Győrfi Zoltánnakkörülmetéléséhez és „Bár-micvájához”, aki a Simon Hálévi nevet vette fel!

– Koska Andrásnak körülmetéléséhez és „Bár-micvájához”, aki a Joszéf nevet vette fel!
– K. Andrásnak körülmetéléséhez és „Bár-micvájához”, aki a Netánél Chájim nevet vette fel!
– Maleczky Gergőnek körülmetéléséhez és „Bár-micvájához”, aki a Jáákov Hálévinevet vette fel!
– Mózes Péternek körülmetéléséhez és „Bár-micvájához”, aki a Dávid nevet vette fel!
– Lővei Katinak névadójához, aki a Ráchél Kochává nevet vette fel!
– Nádas Katának névadójához, aki a Elisevá Golde nevet vette fel!
– Schiller Zsuzsának névadójához, aki a Jáél Noá nevet vette fel!

Közeledik a hatodik Pilisi Hétvége a Pesti Jesivával

(2003. május 9-11)

Köszönettel tartozunk Lebi Alexandernek, Moshe Indignek, Friedman Sándornak ésKlár Andrásnak, akik lehetővé tették e hétvége lebonyolítását.

A hatodik Pilisi Hétvége a Pesti Jesivával 2003. május 9-11 között lesz: Hangulatos hétvége zsidó fiatalok és fiatal családok részére, számos érdekes és változatos előadással, beszélgetéssel és workshopokkal, a Pesti Jesiva rabbijainak vezetésével, magyar nyelven, több szinten. A rendezvény fénypontja a különleges sábát, mely során a résztvevők megtapasztalhatják a zsidó pihenőnap varázsát. Gyermekek részére külön foglalkozásokat tartunk, hat éves kor alatt részvételük ingyenes. A hétvége alatt teljes, kóser ellátást biztosítunk.

Részvételi díj diákoknak: 4000 Ft. felnőtteknek: 7500 Ft.
 

 

Levelező szak

A nagy érdeklődésre és sokak kérésére, megindult a Levelező szak a Zsidó Tudományok Szabadegyetemén.

Azok számára is, akik nem tudják magukat elkötelezni a heti hat órás tanulás mellett, lehetőség nyílik arra, hogy a Szabadegyetem programját folyamatosan figyelemmel kísérjék.

Minden héten egy kóstolót küldünk majd Emilen, abból az anyagból, amit azon a héten veszünk át.

A küldött anyaggal kapcsolatban kérdéseket lehet feltenni. Az összegyűjtött kérdéseket időről időre ugyancsak kiküldjük majd, így lehetőséget nyújtva egy élő fórumra, ahol a kérdéseket közösen vitathatjuk meg.

Jelentkezés: zstsz@zsido.com

Újra itt az

Absolult Purim

Ha absolult jó,
ha absolult öröm,
ha absolult tánc,
ha absolult zsidóság,

akkor az Absolult Purim Party a Pesti Jesivával a Goldmárk Teremben (VII. Wesselényi utca 7.), március 17-én este, 20 órakor.

 

 
Többszáz résztvevő a ZsTsZ-en!
 

Február 2.-tól kezdődően minden vasárnap 50-60 hallgató mélyül el a zsidó tanokban a Zsidó tudományok Szabadegyetemén. A nappali tagozattal párhozamosan, levelező szakot indítottunk melyen közel 200 érdeklődő kísérheti figyelemmel a szemeszter tanagyagát. Ha lekéstük a jelenlegi programot, ne feledjük nyáron itt a következő szemeszter! Mindenki jelentkezését szívesen látjuk!

Zsidó Tudományok Szabadegyeteme

 
Nyári szemeszter:
2003. július 13-tól 27-ig
 
A Biblia autentikus komentátorokkal

A Maimonidész, a Kuzári és a Chászid filozófia üzenete a mai ember számára

A miszticizmus eredete és története
Évezredes szokások a modern korban

Micvák mikroszkóp allat

Ismerkedés a Kabbalával

A zsidó jog fejlődése a Tóraadástól napjainkig

Ezekkel a témákkal és még sok minden mással ismerkedhetünk a kéthetes, napi 10 órás intenzív program keretében. Viszonylag rövid idő alatt alapos, átható képet kaphatunk a zsidóságról.

A külön erre az alkalomra készült tankönyvben a Talmudból, Maimo­ni­dész munkáiból, a zsidó misztika műveiből válogatunk és fordítunk. A fordítások nagy része a héber, jiddis vagy arámi eredetiből erre a programra készült.

Az esti tagozat azok számára is lehetővé teszi a tanulást, akik nem tudnak a nappali tagozat intenzív programján részt venni.

Nappali tagozat 9:00–19:00; esti tagozat 17:00–21:00 között.

Meleg étkezést; vidéki hallgatók részére szállást biztosítunk.

Héber nyelvtudás nem szükséges.

Információ és jelentkezés:
Zsidó Tudományok Szabadegeteme
1075 Budapest, VII. Wesselényi u. 4. I/1a.
Internet: http://www.zsido.com/zstsz/
E-mail: zstsz@zsido.com Telefon: 268-0183
Beiratkozás!

Gán Menáchem Bölcsőde és Óvoda – Bét Menáchem Iskola

Oktatási intézményeink egyszerre nyújtanak magas szintű képzést mind a vallási, mind a világi tárgyakban.

A gyermekek gyönyörű budai környezetben, kiválóan felszerelt épületünkben ismerkedhetnek meg a zsidó hagyományokkal, és tehetnek eleget a világi oktatás követelményeinek is, melynek színvonalát Réz Gáborné, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium volt igazgatónője biztosítja.

Mind az óvodában, mind az iskolában kiemelt szerepet kap az angol nyelv és a számítástechnika oktatása.

A gyermekeket igény szerint iskolabusz szállítja, a nap folyamán helyben főzött, friss kóser étkezést biztosítunk számukra.

A kínálatot a bölcsőde teszi teljessé, ahová már járni tudó zsidó gyerekeket várnak sok szeretettel az egész év során.

Érdeklődni a 395-4470 és a 268-0183-as telefonszámokon, illetve e-mailben az info@zsido.com címen lehet.

Megjelent: Egység Magazin 13. évfolyam 51. szám – 2014. augusztus 3.

 

Megszakítás