„Dehumanizáló kifejezéseket használt a zsidókra” – áll a már számos zsidóellenes botrányba keveredett Dieudonné M’Bala M’Bala ellen hozott határozat indoklásában.

„A veszélyes személyekkel és csoportokkal kapcsolatos alapelveinkkel összhangban meghatározatlan időre kitiltottuk Dieudonné M’Bala M’Balat a Facebookról és az Instagramról. Az effajta kitiltásokat mindig körültekintően mérlegeljük, de az olyan személyeknek és szervezeteknek, amelyek másokat támadnak az identitásuk miatt, nincs helye sem a Facebookon, sem az Instagramon” – áll a cég közleményében.

A Rasszizmus és Antiszemitizmus Ellenes Nemzetközi Liga „nagy győzelemnek” nevezte a döntést, mert „Dieudonné bejegyzései jelentős és helyrehozhatatlan károkat okoztak a fiatalok között”.

A humorista hasonló okok miatt már a YouTube csatornáját is elvesztette két hónappal ezelőtt. Mindkét eset súlyos csapás jelentett az előadó számára, hiszen a YouTube-on 1.3 millió követője volt, a Facebookon pedig négyszázezer.

Dieudonné-t már többször elítélték rasszista kijelentéseiért Franciaországban és Belgiumban, Kanada pedig megtagadta tőle a beutazási engedélyt. Legutóbb 9000 eurós büntetésre ítélték egy antiszemita megjegyzéseket tartalmazó videó publikálásáért.

Követői ezzel együtt a véleménynyilvánításhoz való jog hősét látják benne, aki csupán a fennálló rendszerrel szemben fogalmaz meg kritikát. Hírhedtté vált például  a náci karlendítést utánzó mozdulatával. Ő maga a „világot uraló cionista lobbi” aknamunkáját véli az ellene folytatott eljárások mögött.

Egyik legnagyobb felháborodást kiváltó tette az volt, amikor 2015-ben szimpátiáját fejezte ki a Charlie Hebdo című vicclap szerkesztőségében mészárlást rendező muszlim terroristák mellett. Akkor két hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Volt olyan eset is, amikor sajnálkozását fejezte ki, amiért egy őt kritizáló zsidó újságírót „nem vittek el a gázkamrába”. Karrierje során jó kapcsolatot alakított ki Jean-Marie Le Pennel, az antiszemita Nemzeti Front párt alapítójával és Mahmud Ahmadinedzsád iráni elnökkel is, akihez hasonlóan ő is relativizálta a holokausztot.

M’bala M’bala más fronton sem a kifogástalan erkölcs bajnoka: tavaly pénzmosásért és adócsalásért ítélték két év börtönre és pénzbüntetésre, ám az elzárást végül közmunkával válthatta ki.

A francia kormány több alkalommal tett már kísérletet, hogy betiltsa a humorista fellépéseit, mindeddig sikertelenül, ám a helyi hatóságok saját hatáskörükben már számos előadását hiúsították meg.

zsido.com

Forrás: TOI

Megszakítás