Az izraeli földművelésügyi miniszter és a gazdálkodók közösen láttak munkához a földeken a smitá év végeztével.

Uri Ariel földművelésügyi miniszter meghatározó izraeli rabbikkal együtt vett részt szerdán, a ros hásánát követő első napon egy örömteli eseményen: izraeli káposztatermelők egy év után először láttak munkához a földjeiken. Az újév beköszöntével véget ért a „hetedik év”, amikor a földeket, tórai parancsra, parlagon hagyják, semmilyen munkát nem végeznek, a magától is beérő termés pedig különleges szentséget hordoz.

Bár többféle kiskapu kínálkozik arra, hogy a teljes tilalmat megkerülve mégis megműveljék a földet, illetve eladják a termést, mégis jelentősen emelkedett a smitát komolyan betartó földművelők száma a hét évvel ezelőttihez képest. Megélhetésüket több szervezet is segíti az év során, az államtól is kapnak támogatást, és földjeiken hatalmas táblák hirdetik: itt megőrizzük a smitá parancsolatát.

Az év leteltével a gazdálkodók újult erővel látnak hozzá a munkálatokhoz. A földművelésügyi miniszter magasztalta azokat a gazdálkodókat, akik a smitá megtartásának nem könnyű útját választották, és kifejezte reményét, hogy a következő smitá-évben még többen tartoznak majd közéjük.

Munkatársunktól

Megszakítás