Egy friss kutatás szerint a demokraták hívei ugyanolyan arányban szimpatizálnak a két oldallal az izraeli-palesztin konfliktusban. Tízből nyolc republikánus viszont a zsidó államot támogatja.

Jelentősen átalakult az Izraelhez való viszony a két nagy amerikai párt támogatóinak körében. Ez a legfőbb megállapítása annak a friss kutatásnak, amelyet a Pew Research Center végzett el idén januárban 1503 fő megkérdezésével. A demokraták hívei közül nagyjából ugyanannyian szimpatizálnak Izraellel, mint a palesztinokkal. A republikánusoknál háromszor annyian állnak ki a zsidó állam mellett, mint a demokratáknál – áll a The Times of Israel összefoglalójában.

A demokraták 27 százaléka az izraeliek, 25 százaléka a palesztinok oldalára áll a két fél konfliktusában – a felmérés eredménye szerint. A republikánusok táborában 79 és 6 százalék ez az arány.

1978 óta soha nem volt ilyen nagy az eltérés a két párt táborának viszonyulása között, akkor a republikánusok 49, a demokraták 44 százaléka szimpatizált Izraellel a palesztinokkal szemben. Két évtizeden át ezek az arányok nem nagyon változtak, a változás 2001 körül indult el. Izrael támogatóinak aránya a demokrata párton belül előbb 38 százalékra esett, de a jelek szerint a zuhanás nem állt meg, így jutottunk el a 27 százalékos adatig. Eközben a republikánus párt soraiban az Izraelt választók aránya folyamatosan emelkedett a jelenlegi 79 százalékos szintig.

Ezek a számok azt jelentik, hogy a zsidó államhoz való viszonyt meghatározzák a pártpolitikai szimpátiák, amit sokan nagyon ijesztőnek tartanak Izraelben. „Ez egy komoly aggodalomra okot adó tendencia” – jelentette ki Sallai Meridor, korábbi izraeli nagykövet, hozzátéve, hogy „Izrael számára a kétpárti támogatás stratégiai kérdés”. Az egykor Washingtonba delegált diplomata szerint a felmérés eredménye azért is szomorú, mert a két országban annyi minden közös. „Számtalan oka lenne annak, hogy a demokraták felismerjék Izraelben az saját értékeiket.” – mondta, kiemelve hazája elkötelezettségét a szólás szabadsága, a mindenkire kiterjedő társadalombiztosítás vagy éppen a melegek jogainak biztosítása mellett.

 

A megosztottság az izraeli miniszterelnökhöz való viszonyban is kimutatható. Míg a republikánusok 52 százaléka kedvezően nyilatkozott Netanjahuról, addig a demokratáknak csupán 18 százaléka szimpatizál vele, miközben 39 százalékuk nem tartja pozitívnak a tevékenységét. Ebben nyilvánvalóan döntő szerepet játszik az, hogy Netanjahunak köztudottan rossz volt a kapcsolta Obamával. Az izraeli miniszterelnök kényegesen jobban kijön Trumppal, aki viszont rendkívül népszerűtlen a demokrata szavazók körében. Ennek az a következménye, hogy a demokraták 46 százaléka szerint Trump túlságosan elfogult Izrael irányába, és csak 21 százalékuk érzi úgy, hogy az elnök a megfelelő egyensúlyt képviseli.

További aggasztó tendencia, hogy a felmérés szerint a fiatalabb amerikaiak kevésbé szimpatizálnak Izraellel, mint az idősebbek – hívja fel a figyelmet a kutatásról beszámoló cikk.

zsido.com

 

Megszakítás