Már felmenőink is mindenféle lelkiismereti kérdésekkel küzdöttek, hogy az egyszerűnek tűnő, hétköznapi aktusaik, mint akár a vásárlás, milyen hatással bírnak másokra… Az 1900-as évek elején Budapesten is megjelentek az áruházak, melyek a kisvállalkozás fennmaradását veszélyeztették. A jelenségre az ortodox hitközség is felfigyelt, és megpróbáltak összefogásra buzdítani. Cikkünk a 20. század eleji ruházati lehetőségeket vázolja olvasóinknak.
Bazárból Modern áruház
Budapest első modern áruháza az Andrássy úti Párisi Nagy Áruház volt. Az alapító Goldberger Sámuel Gottlieb (csak névrokona, de nem tagja a híres Budai-Goldberger családnak) díszmű- és játékkereskedő volt, aki első boltját 1891-ben a Kerepesi [ma: Rákóczi] út 78. alatt nyitotta, majd a sok apró sokra ment, és 1898-ban egy illusztrisabb épületbe költözött a Rákóczi út és Klauzál utca sarkára.
A kínálat egyre bővült, méghozzá a lehető leglátványosabb módon, mivel Goldberger világot látott ember volt, aki nemcsak ismerte az európai nagyvárosok újhullámos vásárlási kultúráját, de nem is félt azokat kipróbálni a magyar fővárosban. A jól menő üzletnek 1903. augusztus 24-én este egy tűzkatasztrófa vetett majdnem véget,1 ám végül megmenekült. 1911-ben a zsidó származású Sziklai Zsigmond (szül.: Steinbeck, 1864–1937) építész terveiben megszületett a pesti Andrássy sugárút képét máig meghatározó szecessziós üzleti palota.
Goldberger S. G. főnixként támadt fel a párisi bazár hamvaiból. A Párisi Nagy Áruház 40 éves jubileumán a következőképp vázolta alkotása pályáját:
„1891-ben a régi Kerepesi úton tétettem ki először a táblát, amely hirdette a cég címét: Párisi Nagy Áruház. A cím hangzatos volt, a bazár azonban meglehetősen igénytelen és hallatlanul szívós munkát kellett kifejteni, hogy a vevőközönséget ott megszervezzem. Sikerült is rövidesen óriási forgalmat biztosítani és már akkor elképzeltem a vállalkozás kereteinek nagyobbodását. Több fiókot nyitottam és csakhamar örömmel állapítottam meg, hogy a Párisi Nagy Áruház egyike a legtöbbet említett cégnek a fővárosban. A régi házat csakhamar lebontották és felépült helybe a ma is meglévő négyemeletes palota, ahol újra megnyílt a megnagyobbított áruház. Megszerveztem a vidéki szétküldési osztályt és ezzel bekapcsoltam a vidéki vevőközönséget áruházam üzletfelei közé. A fellendült áruházat súlyos katasztrófa érte az emlékezetes 1903-as tűzvész alkalmával, amikor a már megnövekedett üzlethelyiség úgyszólván porrá égett.
A reorganizálás munkája előtt kezdtem foglalkozni egy hatalmas Nyugat-európai áruház tervével és az volt az elgondolásom, hogy a világhírű berlini és párizsi üzletházak mintájára önálló épületben adok hajlékot az áruháznak. Alkalmas épület csak egyetlen volt ebben az időben, az Andrássy út 39. szám alatti épület, amely a Terézvárosi Kaszinó tulajdona volt. A kormánypárti kaszinó súlyos vereséget szenvedett a híres Vázsonyi-Hieronymi választáson, aminek következtében a kaszinó megszűnt. Megvettem az épületet és hatalmas összegek árán felépült a mai üzletház, amely 1911 március harmadikán nyílt meg. A megnyitón ott volt Budapest kereskedelmi életének minden előkelősége, a főváros és a kormány képviselői is, akik a legnagyobb megelégedéssel és elismeréssel nyilatkoztak az ott látottakról. Ma már teljesen igazolva látom az akkori elgondolásomat, mert a Párisi Nagy Áruház népszerűségben azóta is megerősödött.”2
Az áruház tulajdonosa ugyan Goldberger S. G. volt, viszont az egyes osztályok bérbe voltak adva, akik a bevételük 3–8%-át fizették bérleti díj fejében, ám a boltosok nemcsak a tulajjal, hanem annak családjával is bérleti viszonyban álltak, ugyanis Goldberger az áruházát gyakorlatilag felparcellázta rokonai között. A felosztás 1933-ban a következőképp festett: földszint G. Imre, első emelet G. Ernő, második emelet dr. Frank Józsefné, harmadik emelet Waldmann Antalné főbérleménye volt. A fűszerosztály G. Oszkár, a női kalaposztály G. Ella, a maradék- és konfekcióosztály pedig szintén a családhoz tartozó, egy Szabó nevű mérnök külön üzlete volt.3
Kevesen tudják, de a Párisi Nagy Áruház mellett, az Andrássy út 41. alatt Goldberger S. G. egy „Ohel Jakab” nevű imaházat hozott létre Reich Jákov Koppel ortodox főrabbi emlékére.4
Úgy tűnik, hogy Goldberger életét a siker mellett sajnos a tűz is végigkísérte: 1936 szeptemberében arról adtak hírt az újságok, hogy az áruházkirály svábhegyi nyaraló villája égett le egy éjszaka során…5
Az áruházak árnyékában
Időközben mások is meglátták a lehetőséget az áruházakban, és gombamód kezdtek szaporodni a hasonló vállalkozások, persze a legtöbb jóval kisebb és eleganciájában össze sem mérhető Goldbergerével, viszont 1926-ban a zsidó negyed másik oldalán megépült a Corvin Áruház is, melyet a szintén zsidó származású Reiss Zoltán (1877–1845) tervezett.
A zsidó felekezetű alsó- és középosztály lapjai, a neológ színezetű Egyenlőség és az ortodox Zsidó Ujság különösebben nem meglepő módon nem foglalkozott az áruházak reklámozásával. Ezt törte meg egy 1931-ben, A Corvin-áruház körül címmel megjelent cikk a Zsidó Ujság főoldalán. Ám ezt a cikket sem a reklám céljából írták, hanem egyfajta bojkottra hívták az olvasókat a lap szerkesztői:
„A nagytőkével dolgozó, állítólagosan olcsó árukat kínáló vállalat esetével kapcsolatban megállapítást nyert az a gazdasági törvény: »a nagy halak elnyelik a kicsinyeket«. Ez a törvény a mi esetünkben közel érint bennünket, mert az ortodox kiskereskedők zöme, aki a Rákóczi út és a Király utca közötti területen lakik, megdöbbenve érzik a nagy vállalat erejének súlyát s félni kell, hogy e nyomásnak sok kisebb exisztencia nem lesz képes ellentállni. Mit lehetne ez ellen tennünk? Ha olyan erős lenne a budapesti ortodox hitközségben a szolidaritás – mint amilyen gyenge valójában –, akkor propagandát kellene csinálni annak, hogy ne csábítson bennünket a nagy áruház ígérete pár fillérnyi árkülönbözet, hanem vásároljunk a hitközséget fenntartó baalé-batimnál [a magyar köznyelvben elterjedten, mint: »bálbósz«].”6
Az áruházak persze nemcsak a zsidó, hanem a keresztény árusoknak is ártottak: „az egymásután megnyíló nagy áruházak tönkreteszik a fővárosi, sőt a pestkörnyéki kereskedők ezreit”. Végül 1936-ban a kereskedelmi miniszternek is lépéseket kellett tenni, így például megtiltották, hogy az áruházakban élelmiszereket értékesítsenek, így legalább a piaci termény- és más friss árukereskedők kis megélhetését nem veszélyeztették többé.7
Kik is voltak a hitközséget fenntartó bálbósz-ok?
Az ortodox hitközség ernyője alatt szerveződő Somré Sabosz Bizottság célja „a szombat szentségének érvénybejuttatása a zsidó vallásúak gazdasági életében” 1927-ben összeállította a szombattartó iparosok, kereskedők és gyárosok jegyzékét, melyből megtudhatjuk, hogy hol, kinél és mit lehetett kapni8 – a havi szám tematikájának megfelelően – a terjedelmi korlátokat figyelembe véve – az öltözködéssel kapcsolatos foglalkozásokat gyűjtöttük csak ki.
A lábbelik dolgában igen sok opciója volt azoknak, akik hithű zsidónál akarták pénzüket költeni: 15 cipész, 12 cipőkereskedő (ebből három, Braun Salamon, Frank József és Friedmann Mór üzlete egy címen, a Király utca 16. szám alatt volt, egy másik, Traubkatz Ignácé a Vasvári zsinagógával rézsút szemben, a 8-as szám alatt), egy cipészkellék nagykereskedő (Spiller Ernő, Klauzár utca 1.), egy cipőfelsőkészítő (Bandel Hermann, Elemér [ma: Marek József] utca 19.) és három cipőgyár (Blatt Sámuel, Szegényház tér [ma: Rózsák tere] 3., Klein Ignác és Fia, Rumbach utca 2/c., Weisz Dávid, Rumbach utca 5.) közül válogathattak.
Ugyanakkor a csipkét kedvelő ortodox hölgyeknek és asszonyoknak csak egy lehetőségük volt, mégpedig Sputz Sándor csipkekereskedő boltjában a Wesselényi utca 13. szám alatt. Gombkereskedőből pedig szintén egy volt Widder Adolf (Ilka utca 36.). Esetleg a fentieket együtt még Schmelcz Dávid (Király utca 77.) és Tauszig Sándor (Paulay Ede utca 1.) rövidáru boltjában találhatták meg.
A kiegészítőknél meg kell említeni az ernyőt is, melyet akkoriban nem csak esős időben használtak, sőt elsősorban inkább a nyári, tikkasztó napokon vették elő az elegáns nők a meleg sugarak ellen – ilyen ernyőket is gyártott Weil Mózes a Népszínház utca 26-ban.
Ami a kalapkereskedőket illeti, csupán egy szombattartó személyt találunk a Népszínház utca 43. alatt, kalapszalonból viszont három is volt: Boxhorn Saroltáé a Király utca 52-ben, Rapaport Erzsié a Kisdiófa utca 14-ben és a Weisz családé az István utca 14-ben. Aki viszont kalap helyett kendővel kötötte volna be a fejét, az hat helyen is vásárolhatott. A férfiak nyakkendőt csak Klein H. Nagydiófa utca 31. alatti boltjában kaphattak. Sapkát lehetett készíttetni Alföldi Salamonnál (Király utca 8.), Bart Siegfriednél (Dob utca 25.), Hirschhorn L. Zsigmondnál (Nép-
színház utca 28.), Landsmann Samunál (Rumbach utca 4.), Schönberger Sándornál (Rákóczi út 82.), Schwarcz Lipótnál (Teleki tér 3.) és Zucker Éliásnál (Népszínház utca 37.).
Fehérnemű terén szinte lehetetlen volt elkerülni a Freudiger Mózes Fiai Magyar ágy-, fehér- és ruhaneműgyárat, melynek székhelye a Dessewffy utca 34. alatt volt. Egy kisebb üzeme pedig Klein Samunak is volt a Sas utca 12-ben. Ilyen termékek hét boltban voltak kaphatók.
Szombattartó ruhakereskedőből ez időben 24-et is találunk, melyek közül 13 a Teleki tér környékén működött, igaz, volt olyan, akinek csupán egy piaci bódéja volt. Nagyobb és minőségibb kínálatú ruhanagykereskedőből csak hat volt, mégpedig Frankfurter Mihály (Rákóczi út 65.), Garfunkel Salamon (Király utca 11.), Neumann A. Izsák (Népszínház utca 46.), Salamonovits Géza (Vilmos császár [ma: Bajcsy-Zsilinszky] út 15.), Sauerteig Jónás (Népszínház utca 26.) és Steinberger Mór (Rumbach utca 13.). A korban népszerű bundákat nyolc szőrmekereskedőnél választhatták ki, vagy Stein S. Dob utca 4. szám alatti szűccsel készíthették el.
Divatáru kereskedőből volt több is, így Burkó Izráel a Lujza utca 5-ben, Fraenkel Lipót a Király utca 17-ben, Hirsch Fülöp a Károly király út [ma: Károly körút] 5-ben, Judenfreund Mózes a Király utca 16-ban, a Schmelcz testvérek a Király utca 77-ben és Ungár Adolf a Dob utca 25-ben. Szombattartó divatszalonból viszont csak egy volt, a város elegánsabb V. kerületében a Bálvány [ma: Október 6.] utca 4. számban. Aki pedig kizárólag selyemruhára vágyott, annak ott volt Spitz Hermann Erzsébet körút 34. alatti üzlete.
Természetesen sokan voltak, akik maguk varrattak ruhát, erre pedig bőven volt opciójuk is, 37 ortodox szabó közül válogathattak, igaz, közülük csak ketten, Karz József (Király utca 8.) és Stein Ábrahám (Vámház körút 4.) voltak kifejezetten női szabók. Akik nem akartak semmit sem a véletlenre bízni, a ruhájuk anyagát is maguk választották ki, méghozzá 31 budapesti textiláru-kereskedőnél személyesen, vagy hat textilügynök útján. Kötött- és szövöttáru hét helyen volt kapható. Ha pedig elfeslett valaki kedvenc ruhája, vagy más apróbb átalakítást igényelt, akkor Katz Eszterhez (Király utca 50.) vagy a Mandl nővérekhez (Király utca 35.) vitt varratni.
Ékszerészből nyolcat találunk az almanachban: Goldblatt Simon (Király utca 23.), Glück Sándor (Dob utca 23.), Kelemen Gábor (Erzsébet körút 9–11.), Hilferding Lipót (Hunyadi tér 1.), Nick Sándor (Váci utca 16.), Ratzersdorf Lipót (Király utca 2.), Stielfried József (Kertész utca 43.), Schulhof Sándor (Eötvös utca 20.). Olyan ékszerészből pedig, ahol kar- és zsebóra is kapható volt, mert a tulaj egyben órás volt, további kilenc helyet találunk. Ezüstművesből egyet találunk, Graner Márton (Wesselényi utca 51.) személyében, de aranyművesből érdekes módon egyet sem. Gyémánt és drágakő csiszolóból szintén egy szombattartó élt a fővárosban, mégpedig Brünner Lipót a Rumbach utca 2/c-ben.
Elő a térképekkel és képzeljük újra a századfordulós Budapestet, mi vajon hová mentünk volna vásárolni?
Cseh Viktor írása
A cikk az Egység 127. számában jelent meg.
1 A tűzesetet részletesen megírta: Perczel Olivér, „Adalékok a Párizsi Nagy Áruház tűzkatasztrófájának történetéhez (1903. augusztus 24.)”, Kenyeres István (főszerk.), Fons: forráskutatás és történeti segédtudományok. 2012/2. 237–276. old.; 2 „A Párisi Nagy Áruház negyvenéves jubileuma”, Fővárosi Hirlap, 1931. 30. évf. 9. szám, 9. old.; 3 „A szerkesztő postája – N. K., Budapest”, Textil-Ipar, 1933. 6. évf. 17. szám, 2. old.; 4 „Hirek – Reich Koppel emlékezete”, Ujság, 1936. 12. évf. 203. szám, 7. old.; 5 „Éjszakai villatűz a Svábhegyen”, Nemzeti Ujság, 1936. 18. évf. 217. szám, 6. old.; 6 „A Corvin-áruház körül”, Zsidó Ujság, 1931. 7. évf. 3. szám, 1. old.; 7 „Hová vezetnek a nagy áruházak viharos építkezései”, Ország-Világ, 1936. 57. évf. 28. szám, 7. old.; 8 A cikkben közölt budapesti szombattartó kereskedők teljes listája elérhető: Korein Dezső, Szombat-almanach az 5688. évre 1927–28. Első évfolyam. Magyarország szombattartó kereskedőinek, iparosainak, gyárosainak címjegyzékével és héber naptárral. Budapest: Somré Sabosz Bizottság, 1927