Egy friss felmérés szerint összefüggés állhat fent a vallásosság és az egészségben eltöltött, hosszú élet között.

A rendszeresen vallási rendezvényekre járó nők kisebb egészségügyi kockázatokkal néznek szembe – ahogy szívbetegségek és rákos megbetegedések is kevésbé támadják meg szervezetüket – derült ki a CBN News által nemrég készített felmérésből. A tizenhat éven át tartó kutatás során 74 ezernél is több amerikai, 30 és 55 év közötti vallásos nőt vizsgáltak – olvasható az Arutz Sheva honlapján.

Az eredmények alapján 33 százalékkal kisebb halálozási kockázat állt fent azoknál a nőknél, akik heti több alkalommal vettek részt istentiszteleteken, azokhoz képest, akik nem jártak hasonló helyeken. „Az eredmények azt sejtetik, hogy talán létezik olyasvalami a közös vallási élményben, ami nagy erőt hordoz magában” – fogalmazott Tyler J. VanderWeele, a Harvard professzora.

A kutatók elmondása szerint fontos, hogy az eredmények egy kapcsolatra mutatnak rá, és nem konkrétan azt bizonyították, hogy az istentiszteletekre járás növeli az egészséget. Az összefüggés okairól több elképzelés is született.

„Ha istentiszteletekre látogatsz, akkor köréd épül egy közösség és rendelkezel szociális támogatottsággal – ami a fizikai és mentális egészségre egyaránt pozitívan hat” – mondta VanderWeele. „Továbbá az istentiszteletekre járás során kialakulnak olyan társadalmi normák, amelyek a dohányzáshoz hasonló dolgokat visszaszorítják, és ez szintén az egészségmegőrzést szolgálja” – tette hozzá a professzor, aki szerint a vallásból nyert hit és reménység szintén hozzájárulnak a mentális egészség fenntartásához.

zsido.com

Kép forrása: Arutz Sheva