Oberlander Báruch rabbi, a magyarországi chábád mozgalom vezetõje, és Köves Slomó, az EMIH vezetõrabbija Erdõ Péter bíborossal találkozott.

Erdõ Péter bíboros támogatásáról biztosította az EMIH-et a holokauszt oktatással kapcsolatos elképzeléseik kapcsán, melynek értelmében a puszta tényeken túl arra irányítanák rá a gyerekek figyelmét, mit jelent az õ személyes életükben a kirekesztés, és mit tehetnek ellene. Emellett szóba került a Budai Várban található középkori zsinagóga feltárásának és rekonstrukciójának terve is, amelyet a rabbik már régóta szorgalmaznak.
A baráti hangulatú találkozón lehetõség nyílt arra is, hogy Oberlander rabbi folytassa a korábban megkezdett diskurzust a bíborossal a faragott képek vallási megítélésérõl. A téma gyökere az a tanulmány, amelyet Oberlander rabbi azután írt, hogy a magyarországi zsidóságért végzett munkájáért 2012-ben a Magyar Tiszti kereszttel tüntették ki.
 

Megszakítás