Dánia leállítja a kifizetéseket, amíg át nem vizsgálták, hogy valóban békés célokra használták-e fel a korábbi támogatásokat.

A 24 különböző szervezetnek szánt 8 millió dollárt addig nem utalják át, amíg meg nem vizsgálják, hogy működésük mennyiben felel meg a pályázatokban feltüntetett békés és konstruktív céloknak. A dán külügyminisztérium pénteken jelentette be döntését a Rámállá melletti El-Birében működő, emberi jogi ügyekkel foglalkozó ernyőszervezetének irodájában. Svédország, Hollandia és Svájc szintén adományozó tagja e szervezetnek.

A minisztérium elrendelte továbbá, hogy állítsák le a kifizetéseket egy nőügyi civilszervezet számára, amiért az egy tömeggyilkos palesztin terroristanő nevét vette fel ünnepélyes keretek között. A névadó Dálál Mugrábi társaival együtt 1978-ban gyilkolt meg 38 izraelit, köztük gyermekeket, a „tengerparti úti mészárlás” néven ismertté vált merénylet során, melyet a PFSZ (Fatah) megbízásából követtek el. Dánia továbbá követelte, hogy az eddig átutalt 500 000 dollárt is térítsék vissza. Dánia Izraelbe akkreditált nagykövete, Jesper Vahr Twitter üzenetében közölte, hogy országa követeli a pénz visszafizetését.

E szervezet támogatását az ENSZ és a norvég alap is beszüntette a közelmúltban a terrorizmus dicsőítése és propagálása miatt.

Netánjáhu megköszönte a dán kormány intézkedését, és hosszasan beszélt telefonon Lars Lokke Rasmunsen miniszterelnökkel az ügyről. Az izraeli miniszterelnök még májusban tájékoztatta a dán kormányt a palesztin civil szervezetek szerepéről a terrorizmus támogatásában, amikor a dán külügyminiszter, Anders Samuelsen Izraelbe látogatott. A fokozott izraeli diplomáciai erőfeszítések hatására a korábban feltétel nélkül a palesztinokat támogató skandináv államok elkezdték eddigi politikájuk felülvizsgálatát, és kihátrálnak az erőszakot támogató szervezetek mögül.

Forrás: Jpost

Megszakítás