Mi a kapcsolat a Gresham-palota, a Hősök temploma és a genfi Népszövetségi Palota között? Az, hogy mindegyiket egy testvérpár tagjai, a nagyváradi születésű zsidó építészek, a Vágó fivérek tervezték. Budapest zsidó épített örökségének megismerését egy különleges testvérpár életútjának bemutatásával folytatjuk.
Vágó-fivérek gyökerei, iskolái, mesterei
Vágó László (1875–1933) és Vágó József (1877–1947) nagyváradi, asszimilálódott zsidó polgári családba születtek, családnevüket apjuk, Weinberger Mihály változtatta Vágóra. A család az 1880-as évek végén a jobb megélhetés reményében Budapestre költözött, így a Vágó fiúk már itt végezték építészeti tanulmányaikat: László a M. Kir. Áll. Felső Építőipari Iskolában, József pedig a Műegyetemen végzett.
László eleinte Alpár Ignác irodájában segédkezett, míg öccse Lechner Ödön mellett tanult tovább. A magyar szecesszió mellett mindkettőjükre nagy hatást gyakorolt az osztrák Jugendstil atyja, Otto Wagner és Josef Hoffmann szintén osztrák építészek és tervező, az Art Deco előfutára.
A Vágó-fivérek zsinagóga építési ambíciói
A fiatal Vágó-fivérek a tapasztaltabb Scheer Izidor (1907-től Gondos; 1860–1935) építésszel közösen indultak a Pesti Izraelita Hitközség 1898–1899-es lipótvárosi templomra kiírt tervpályázatán. Végül helyezést nem értek el, mindenesetre a zsidó gyökereikhez való kötődésüket mutatja a megrajzolt „megazsinagóga”. A zsinagóga végül nem épült meg, helyette alakították ki a Hegedűs Gyula – akkoriban Csáky – utcai zsinagógát 1911-ben, melyet mai formájára bővítettek 1927-ben.
Zsinagógák iránti érdeklődésük a következő évtizedekben sem hagyott alább. 1912-ben már a Budai Izraelita Hitközség kérte fel a Vágó-testvéreket – olyan nevek, mint Baumhorn Lipót, Komor Marcell, Jakab Dezső és Lajta Béla mellett –, hogy készítsenek terveket a budai főzsinagóga és közösségi házra. Végül ennek a zsinagógának a felépülése is elmaradt.
Közös iroda (1902–1911) majd szétválás
Közös munkáik között találjuk a főváros meghatározó épületeit, mint például az 1907-es Gutenberg-otthont (Kölcsey utca 2.), ahol rövidebb ideig József is élt és egykori mesterének, a Papszinak becézett Lechnernek is szerzett lakást, ugyanis addigra Lechnert szinte teljesen ellehetetlenítették kávéházi adósságai. 1908-ban Quittner Zsigmonddal közösen tervezték meg a londoni biztosítótársaság székházát, a Gresham-palotát. 1909-ben készült el Késmárky és Illés játék- és bazár áruháza (Dohány utca 22-24.).
Szétválásuk után József főképp villákat és magánházakat tervezett. A Tanácsköztársaság idején az Építészeti Direktórium vezetőjének nevezték ki és bár még a kommün bukása előtt lemondott, 1919 végén menekülni kényszerült, családjával Rómában telepedett le. Az emigrációban sokáig sikertelen volt, sokszor a mindennapi kenyér megvétele is problémát jelentett.
1926-ban végre megtört a jég: többekkel együtt elnyerte a genfi Népszövetségi Palota tervezési jogát, a katarzis viszont elmaradt, mert az 1937-re elkészült hatalmas épület inkább követte Le Corbusier elképzeléseit, mint Vágóét. Később visszatérhetett Budapestre, de az Építészeti Kamara nem vette vissza soraiba. A telefonkönyvben így szerepelt: „Vágó József magánzó, a Népszövetség genfi palotájának tervezője”. Franciaországban halt meg.
László önállósodása után főképp bérházak tervezésével foglalkozott, 1914-re készült el a grandiózus Vágó-bérház (Attila út 35-37.) – a ház ma a szecessziós díszeitől megfosztva őrködik a várhegy lábánál, bár 1945 után a bontása is felmerült, miután a háborúban egy repülőgép is belecsapódott… Szerencsésebb a Hungária Fürdő Rt. megbízásából, 1929-ben felépült bérháza (Dohány utca 46.), mely megőrizte Art Deco-s díszítőelemeit.
László igazi hírnevét a Hősök Templomának megtervezése hozta, melynek történetéről alább részletesen írunk. A templom reliefje felkerült Vágó László szarkofágszerű síremlékére is, melyet Vidor Emil készített a Farkasréti zsidó temetőben. A sír oldalát azok a Vágó alkotások díszítik, melyeket beszédében dr. Kiss Arnold budai főrabbi is felsorolt a gyászoló tömegnek 1934. január 2-án.
Exkluzív villák exkluzív megrendelõknek
Grünwald Mór (1868–1918) tehetős építész volt, aki fivéreivel már régebb óta jól menő építési vállalkozásukat vezette; önálló tervezésű bérháza, a „19. századi Budapest cifra palotája” (Rákóczi út 30.) 1899-ben készült el. (Az épület a II. világháborúban megsérült, helyreállítása már csak arányaiban követte az eredeti terveket.)
Grünwald Mórnak a fivérei mellett volt egy húga is, Sarolta (1872–1936), aki 1894-ben kötött házasságot Schiffer Miksa (1867–1944) mérnök, építési vállalkozóval, aki az ország egyik legvagyonosabb – egyesek szerint a második leggazdagabb – magyarja volt. A Grünwaldok így melegen fogadták Schiffert és bevették társuknak is a családi cégbe.
Amikor 1910-ben megalapították a „Palatinus” építő és ingatlanforgalmi Rt.-t, akkor az igazgatótanácsot szinte teljes egészében a két család tagjai alkották, de idővel kivásárolták Budapest egyik legnagyobb részvénytársaságát és a korszak legmeghatározóbb építészei lettek. Az új „családi vállalkozásnak” voltak köszönhetők sok más mellett a Jászai Mari téri Palatinus bérpaloták vagy éppen a Margit szigeti Palatinus strand is.
Idővel felmerült az igény a család tagjaiban, hogy az önreprezentációjuk a privát lakhelyükön is kifejeződjön és bár valószínűleg maguknak is kellően szép villákat terveztek volta, elképzeléseik megformálását mégis más építészre bízták. Schiffer 1910-ben Vágó Józsefet bízta meg családi villájának (Munkácsy Mihály utca 19.) és berendezésének megtervezésével, mely 1912-re készült el.
Az illusztris megrendelőhöz képest a kívülről csiszolatlan mészkőlapokkal burkolt homlokzat egyszerű, már-már puritán benyomást kelt, ugyanis az elképesztő gazdagságot az enteriőr rejti. A belső teret mások mellett Csók István, Iványi-Grünwald Béla és Rippl-Rónai József műalkotások ékesítik, Rippl-Rónai például pannóra festette Sarolta asszonyt és négy leányát. Mára a faszád a későbbi tetőbeépítésekkel eltorzult, kívülről szinte az érdektelenségig egyszerűsödött, viszont a belbecs csodával határos módon megmaradt. Ma a NAV egyik hivatala működik az épületben, mely ügyfélfogadási időben látogatható.
G. Mór valószínűleg megirigyelhette sógora villáját, mert ő is Vágót kérte fel, hogy tervezzen neki is egy lakot. A Grünwald-villa patinás helyen, a Bécsi kapu lábánál (Ostrom utca 1.) épült fel 1917-ben. Ez a Schiffer-villával ellentétben már kívülről is pazar volt: a bejárat feletti franciaerkélyt Beck Ötvös Fülöp és Vedres Márk életnagyságú női alakos szobrai keretezték, a lábazatot pedig Zsolnay-fajanszlapok burkolták A villa sajnos az ostrom idején elpusztult, viszont a vele szemközt álló, durván megmunkált mészkőkockákkal pettyezett ház, mely egykor a vendéglakosztályt, kertészlakot és garázst fogadta magába, még áll, ma magánház.
A villához egykor terebélyes kert tartozott, melynek helyén az Európa Ligetet alakították ki. A liget megnyitásakor, 1972-ben 29 európai főváros képviselője ültetett egy-egy, az országukra jellemző fafajtát, melynet ma is vésett mészkövek jelölnek.
A „templomépíttetõ” Léderer
Dr. Léderer Sándor (1852-1927) jogász a pesti hitközség alelnöke, 1921-től elnöke a közösség konzervatívabb szárnyából került az élre. Céljai között első sorban szerepelt a hitélet újbóli megszilárdítása. A két világháború között a fővárosi „zsidók pásztorának” is nevezték, mert sokakat vezetetett vissza a zsinagógák padsoraiba. 1926-ban az Egyenlőség hasábjain a következőt nyilatkozta:
„…engem semmi sem választ el orthodox testvéreinktől, én tisztelem és nagyrabecsülöm őket és maradok annál, amit e tekintetben szoktam mondani: minket ne bántson az, ha azt mondják, hogy ők nálunknál jobb zsidók, mi elégedjünk meg azzal, hogy jó zsidók vagyunk – de legyünk is azok. Mert csakis a hithűség a vallásosság ápolása és mélyítése biztosítsa egzisztenciánkat. Ezért kell oly nagy hangsúlyt helyeznünk az Istentiszteletek mélységére és méltóságára, a kasruszra és a hitoktatásra…”
A szavakat pedig komoly tettek előzték meg és még követték is: Léderer még alelnökként katalizálta a zuglói nagytemplomot (1921, Hajtsár út, ma: Nagy Lajos király útja – elpusztult), majd elnökként még egy sor imahely építésének finanszírozását pártolta: józsefvárosi (1922, Nagyfuvaros utca), ferencvárosi (1925, Páva utca), Rumbach utcai téli imaház (1925, köznyelvben: Léderer-bétmidrás), (új)lipótvárosi (1927, Csáky utca, ma: Hegedűs Gyula utca).
Az új intézményeken kívül már jó ideje beépítésre várt egy másik telek is: az 1909-ben feladott lipótvárosi „megazsinagóga” építésére szánt telket a hitközség elcserélte a fővárossal a Wesselényi utcai telekre – mely mások mellett a Herzl-ház lebontásával és az utca megnyitásával jött létre 1895-ben. Eredetileg ide rabbilakásokat, „új hivatalos helyiséget” és parkot terveztek, ám az építkezés nem kezdődött meg.
A beépítést tovább hátráltatta az I. világháború kitörése. 1914-ben a magyar szülők fiai is, zsidó és keresztény ifjak együtt, délcegen vonultak hadba a hazáért, de közülük tízezer zsidó honvéd még tizenhét évig nem jött haza, ők csak 1931-ben „érkeztek haza”, amikor felépült a Hősök Temploma és emlékük kőbe vésődött.
Rögös út a Hõsök Templomáig
Léderer elnöksége alatt jelentős dollárkölcsönt (akkori értékén 5 és fél millió pengőt) vett fel, melyből a több éve krónikus ügyeket kívánta fizetni, mint például egy méltó emlékmű állítását a hősi halált halt izraelita katonáknak. A hitközség 1927-ben készíttetett tervet egy hősi emlékműre Róna József (1861–1939), hírneves szobrászművésszel, ám ennek megvalósítása végül sajnos elmaradt.
1928-ban pályázatot írtak ki a Hősök Templomára és környezetére. Eredményül 9 pályaművet jutalomban részesítettek, de a papírmunkánál messzebb nem jutottak. 1929 január végéig újabb kört hirdettek meg, de mostmár gipszmodelleket kértek a pályázóktól, és hogy a bírálóknak könnyebb dolguk legyen az arányok megítélésében, a Dohány zsinagóga gipszmását maguk küldték el a jelölteknek, hogy ki-ki ahhoz rakja saját elképzelését.
1929 októberében az Egyenlőség hasábjain egy „magánértesülésre” hivatkozva szellőztették meg, hogy a hitközség végül Vágó Lászlót fogja megbízni a végleges tervek elkészítésével, de ekkor még Komor Marcellel írták le párban, aki többek között a szecessziós szabadkai nagyzsinagógát is tervezte. Végül Komor helyett Faragó Ferenc építész lett Vágó segítője, aki szintén ismeretes volt a hitközségnél, például ő tervezte az 1930-ban megnyitott balatonfüredi izraelita tanítók üdülőjét.
A kevesebb mint két évig tartó építkezésen az 1859-es nagyzsinagóga bal oldali szárnyának egy része visszabontásra került, így alakult ki a gyülekezésre is alkalmas tér a zsinagóga előtt, melynek toldalékjaként elkészült a kultúrpalota, amit a Magyar Zsidó Múzeum vett bérbe és 1932-ben itt nyitotta meg állandó kiállítását.
A Hősök Templom fehér kőfalai egyetlen, – egykor – aranyozott kupolában egyesülnek, ez fedi le a „Tízezer Templomát”, mely legjobban egy mauzóleumra hasonlít, de nem is volt titok, hogy a tervezők Ráhel szentföldi sírjából is merítettek ihletet. A templomok mögötti egykori leányiskolát tatarozták és mai formájára bővítették.
Emlékezetes novemberi nap
1931. november 9., keddi nap sűrű és jeles nap lehetett Vágó László életében, ugyanis délelőtt minisztériumi dolgozók előtt adták át a Napraforgó utcai kísérleti villatelepet, ahol ő is tervezett egy házat (Napraforgó utca 11.), délután pedig a hitközségi elöljáróság előtt avatták fel a Hősök Templomát.
Az avatást három rabbi végezte: Groszmann Zsigmond (1880–1945) a régi templomban mondott búcsúztatójában fejezte ki reményét, hogy a magyar zsidóság újra felvirágzik, őt Fischer Gyula (1861–1944) követte, aki a nér támidot, az örökmécsest gyújtotta meg és lángját olyanéhoz hasonlította, melynek ősi tüzét a hősi halottak áldozata táplál. Az avatás végén elgördült a Frigyszekrény zöld bársonytakarója, hová két tiszt helyezte a Tórákat miközben Hevesi Simon (1868–1943) rabbi a hősök vérét a magyar zsidóság várfalának és bástyájának nevezte – üzenve ezzel az egyre erősödő antiszemita hullámoknak, akik a magyar zsidók hazafiságát kérdőjelezték meg.
A „Vágó-örökség” összegzése
Az örökséget néhány oldalban feldolgozni lehetetlen, értéke viszont így is felsejlik annak a két építésznek, akik vélt/remélt sikerek érdekében sem hagyták el őseik hitét, sőt még a hitközségen belül is alkottak. Vágó László nem csak alkotott, de a hitközségi, tágabban a magyarországi zsidó építészetet kortárs szintre emelte, melyben a hagyományokat ötvözte a modernitással.
A Vágó-testvérek hagyatékából az elmúlt száz évben több áldozatul esett a történelem sötét eseményeinek, viszont számos másik a gondos örökségvédőknek hála szinte eredeti fényében ragyog és máig meghatározza Budapest utcaképét.
Cseh Viktor írása
|
A cikk az Egység magazin 98. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához!
Előfizetésért kattintson http://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra. |
Bibliográfia: Bolla Zoltán, A magyar Art Deco építészet, I. rész (Budapest: Ariton Kft., 2016) 250-253. old.; Gábor Eszter, Budapesti villák (Budapest: Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala, 1997) 33-37. old.; 41-50.; Gál Jenő dr., „Hősök Temploma”, in: Egyenlőség (1931) 52. évf. 10. szám, 3. old.; Klein Rudolf, Zsinagógák Magyarországon 1782-1918 (Budapest: Terc, 2011) 498-507. old.; Komoróczy Géza, A zsidók története Magyarországon, vol. II. (Pozsony: Kalligram, 2012) 449-453. old.; P. Brestyányszky Ilona, Budapest zsinagógái (Budapest: Ciceró Könyvkiadó, 1999) 136-140. old.; Szegő György, Haba Péter, 111 év – 111 híres ház (Budapest: B + V Lap és Könyvkiadó Kft., 2003) 62-63. old.; „A Dohány utcai templompályázat”, in: Egyenlőség (1929) 49 évf. 44. szám, 9-10. old.; „Akik a Hősök Templomáért áldoztak…”, in: Egyenlőség (1931) 52. évf. 10. szám, 11. old.; „A Tízezer Temploma”, in: Egyenlőség (1931) 52. évf. 10. szám 2. old.; „Felépül a Hősök Temploma”, in: Egyenlőség (1929) 50. évf. 4. szám, 7. old.; „Három uj zsidó templom épül Budapesten”, in: Egyenlőség (1926) 45. évf. 36-37. szám, 17-18. old.; „Lejárt a Wesselényi utcai építkezések szűkebb tervpályázata”, in: Egyenlőség (1929) 49. évf. 21. szám, 20. old.; „Uj zsidó templomok a fővárosban”, in: Egyenlőség (1909) 28. évf. 40. szám. 13. old.
Megjelent az Emancipáció 150. évfordulója alkalmából a MAZSÖK támogatásával.
Megjelent: Egység Magazin 27. évfolyam 98. szám – 2017. szeptember 5.