Még a matematika feladatok is a zsidók meggyilkolásáról szólnak.

Izraeli szakértők megtekintették az ENSZ égisze alatt működő UNRWA szervezet iskoláiban használt arab nyelvű tankönyveket: 240 esetben találtak zsidók meggyilkolására és kiűzésére felszólító szövegeket, melyek ezeken túl a mártírhalál vállalására is buzdítják a gyermekeket. A problémás könyvek szinte minden tantárgyat érintenek elsőtől kilencedik osztályig.

Az uszító szövegekből a Palesztin Autonómia, Gáza és Kelet-Jeruzsálem mintegy 400 iskolájában tanulnak a diákok. A könyveket a világszervezet mellett az Egyesült Államok kormánya is engedélyezte.

A témát a Közel-Keleti Politikai Kutatóintézet Jeruzsálemben rendezett konferenciáján tárgyalták kedden. David Bedein, az intézet vezetője elmondta, hogy a tankönyveket a Palesztin Hatóság tulajdonában álló raktárból vásárolták, majd szakértőik átolvasták azokat. A könyvekből kiderül, hogy a palesztin oktatási program központi témája a gyermekek felkészítése a háborúra. Az uszító szövegek mellett még a matematikai példákba is becsempészik a terrorista ideológiát. Egy esetben például az első és második intifáda alatt meggyilkolt zsidók számát kellett meghatározni.

Játék egy UNRWA iskolában
Játék egy UNRWA iskolában
Az irodalomoktatás is a háborús témát állítja a középpontba. Íme egy vers:

A fegyverek zaja kellemes a füleimnek,

A kiömlő vér boldogítja lelkem,

Ahogy a földre dobott test is,

 melyet a sivatagi ragadozó pusztított el.

Az életedre, ez a férfiak halála!

Aki nemes halált keres, hát ez az!

 

„Miután átnéztük a tankönyveket, világossá vált, hogy milyen folyamatok zajlanak. Bár az amerikai kormány azt mondta Izraelnek, hogy ellenőrizte a tankönyveket és mindent rendben talált, ez nem igaz. Minden könyv a visszatérés jogáról és a fegyveres harc szükségességéről szól, még a matematika könyvek is” – mondta Bedein. A kutató azt is elmondta, hogy már korábban panasszal éltek az Egyesült Államok kongresszusa felé.

Ehhez Dr. Arnold Groiss segítségét kérték, aki a Békére és Toleranciára Oktatás Ellenőrzése az Iskolai Oktatásban Intézet igazgatója volt. A Fehér Ház azonban úgy vélte, hogy nincs szükség a panasz kivizsgálására.

„Amikor Dr. Groiss jelentkezett, hogy beszámoljon a problémáról, az Obama adminisztráció egy jegyzéket küldött, melyben közölte, hogy a tankönyvekkel minden rendben van, és nincs szükség a meghallgatásra. A kezünkben van az a levél, melyben a Fehér Ház szóvivője közli a kongresszus tagjaival, hogy a könyvekkel nincs probléma” – tette hozzá Bedein.

Groiss már évek óta tanulmányozza a palesztin tankönyveket, és közel-keleti tanulmányokból szerzett doktori fokozatot a Princetoni Egyetemen. Felmérése szerint minden negyedik palesztin gyermek az uszításokkal teli könyvekből tanul az ENSZ iskoláiban.

Tanóra egy UNRWA iskolában
Tanóra egy UNRWA iskolában
A könyvek a Nobel-békedíjas Jasszer Arafat által bevezetett három alapelvet sulykolják a gyermekek fejébe: Izrael és a szentföldi zsidó jelenlét deligitimizációját, a zsidó szent helyek létének tagadását, Izrael és a zsidók démonizálását. Dr. Groiss egy esetben sem talált olyan szöveget, mely a békés együttélés lehetőségéről szólt volna.

A könyvek nagy hangsúlyt fektetnek olyan muszlim vallási alapelvek oktatására, mint a dzsihád, a mártíromság és az iszlám ellenségeivel való leszámolás. A konferencián bemutattak egy olyan filmet is, melyben palesztin kisgyermekek a zsidók meggyilkolásáról és Izrael elpusztításáról beszélnek.

Christopher Gunnes, az UNRWA vezetője tagadta a kutatók állításait. „Független szervezetek és az Egyesült Államok kormányának vizsgálata megállapította, hogy a szövegek nem tartalmaznak terrorizmusra való uszítást, vagy a másik oldal dehumanizálását. Az izraeli kormány pedig engedélyezte a Palesztin Hatóság által kiadott tankönyvek használatát a kelet-jeruzsálemi iskolákban.”

Az izraeli oktatási tárca egyik munkatársa abszurdnak nevezte, hogy olyan könyveket engedélyeztek volna, melyek terrorizmusra buzdítanak.

Forrás: JPost

Megszakítás