Az intézmény megnyitása után a mozgalomnak már mind az ötven észak-amerikai államban lesz székhelye.

 

Új Chábád-központ nyitja meg hamarosan kapuit a Dél-Dakota állambeli Sioux Falls városában – olvasható a Jewish Telegraphic Agency honlapján. Az intézmény megnyitásáról szóló hírt vasárnap este,  a Chábád Lubavics mozgalom nemzetközi konferenciájának New York-i záróeseményén hirdették ki – ahol 90 országból, összesen 5600 rabbi vett részt.

A zsidó központ működése várhatóan már a tél folyamán kezdetét veszi Mendel Alperowitz rabbi és felesége, Mussie vezetésével, akik Brooklynból költöznek a városba. A pár először tavaly látogatott el Sioux Fallsba, ahova azóta kétszer is visszatértek, legutóbb Szukot ünnepén.

“Igazán inspiráló volt számunkra látni, hogy vannak, akik évtizedeken át mindent megtettek, hogy a közösséget felépítsék. Azonnal szimpátia alakult ki bennünk az itt élők felé, akik megkérdezték, hogy nem vennénk-e fontolóra egy állandó központ megnyitását” – mesélte Mussie Alperowitz.

A Dél-Dakotában élő zsidók létszáma Alperowitz szerint akár az 1000 főt is elérheti, beleértve azokat is, akik az elmúlt években telepedtek le az államban, amely egyre nagyobb jelentőséggel bír a pénzügyi és egészségügyi ágazatok számára. Habár a házaspár gyermekeivel Sioux Fallsba költözik, egész Dél-Dakotában szeretnének kapcsolatba kerülni a helyi zsidóság tagjaival.

A nemzetközi közösség a központ megnyitásával csaknem egyidejűleg, idén ünnepli Menachem M. Schneerson rabbi és felesége amerikai letelepedésének 75. évfordulóját.

 

zsido.com

 

Kép forrása: JTA

 

 

Megszakítás