A Jeruzsálemben élő, Ausztráliában nevelkedett Doniel Katz rabbi Facebook-posztjában őszintén írt a közösségét érő támadásokról, és arról, hogy a médiában megjelenő képhez képest valójában milyen a cháredi közösség.

 

Az elmúlt években népszerűvé vált Tóra és kabbala előadó Katz rabbi több mint 5000 fős követői táborával osztotta meg gondolatait a közösségi oldalán:

„Valami nyomja a mellkasom és meg kell szabaduljak tőle.

Ultraortodox, haszid, cháredi zsidó vagyok. Jeruzsálemben élek, egy olyan részen, ahol kizárólag ultraortodoxok élnek, utcáról-utcára, nagyedről-negyedre és mérföldekre innen. Ennek a környéknek az útjai le vannak zárva, sábeszkor egyetlen autó sem közlekedik itt. Minden fekete kalapot viselő családban sok gyermek van, de televízió egy sem. Személy szerint én is csak fekete-fehér ruhákat viselek, a feleségem kizárólag a haszid szintű cniesz szerint öltözködik, fiaim és leányaim cháredi iskolákba járnak, ahol elsősorban jiddisül beszélnek. A gyerekeimnek nincs és soha nem is lesz okostelefonjuk és még soha nem jártak az interneten. Egyelőre nem tudják, hogy mi az a közösségi média és még soha nem láttak egy filmet sem, még Disney-animációt sem.

Az elmúlt 21 évemet ebben a közegben éltem le, azt gondolom, hogy eléggé képzett és tájékozott vagyok ahhoz, hogy kijelenthessem, hogy a cháredimről és a Tóra zsidóságáról a mainstream médiában beállított ábrázolás, kezdve a Netflixtől folytatva a napi hírekkel, téveszmékkel teli, rágalmazó, gyakorlatilag rasszista. Ha kevésbé zárkózottnak gondolod magad, mint ahogy elképzelsz minket, cháredi embereket, akkor engedd meg, hogy megosszak néhány személyes adatot a családomról és a szomszédságunkról, hogy láthasd mennyire illik az elképzelésed a valósághoz:

– Amellett, hogy minden nap Tórát tanulunk, a közösség férfitagjainak többsége teljes vagy részmunkaidőben dolgozik.

– A közösségünkben sok asszony is dolgozik. Néhányuknak még saját vállalkozása vagy cége is van, melyet maga irányít. Ez egyáltalán nem különleges, teljesen normális, vitán felül áll.

– A feleségem saját döntéséből főállású édesanya, aki ennek ellenére az Ivy League College-ba jár, mert hasznos dolognak tartja, hogy tanuljon, de ha nem így lenne, akkor keresne magának más elfoglaltságot. Minden héten részt vesz Tóra előadásokon, egy női fitnesz edzővel edz, aki egyébként meleg, és piláteszezik is. Cikkeket ír és szerkeszt online és nyomtatott magazinok számára, továbbá más nőket mentorál. Egyik sem tekinthető szokatlannak.

– A közösségünk gyermekei Tóra iskolákba járnak, ahol – meglepetés! – Tórát tanulnak. A gyerekeink három nyelven beszélnek folyékonyan, ezentúl pedig a fiúk olvasnak és értenek arámiul is. Minden gyerek tanul nyelvtant, matematikát és tudományokat. Hetente többször járnak iskola utáni különórákra, például zenélni (hegedülni, dobolni és zongorázni), taekwondozni, úszni, művészkedni, fát faragni és robotikáról tanulni. A lányok iskolájában külön időt szentelnek az érzelmi intelligencia fejlesztésére. A fiúk iskolájának igazgatója pedig nem habozik külön fejlesztésekre küldeni őket, ha valamiben elmaradást tapasztal. A gyerekekkel hetente többször meditációs gyakorlatokat is csinálunk. Egyik gyerekünk sem gondolja, hogy a világ szó szerinti értelemben lenne 6000 éves. Szinte felfalják a tudományról szóló könyveket és a bennük olvasottakról azt gondolják, hogy nagyon klasszak! Tudják, hogy léteztek dinoszauruszok és ezt egyáltalán nem találják egzisztenciálisan fenyegetőnek. Van egy távcsövük, amellyel imádják a csillagokat nézni.

– A családom női tagjai, csakúgy, mint a férfiak, szerényen, visszafogottan öltözködnek, a cháredi normák szerint. A lányok egyelőre nem találják ezt megterhelőnek vagy elnyomó szándékúnak. Nincsenek arra tanítva, hogy a szépség rossz lenne. És Isten ments, biztosan nem tanítja őket senki sem arra, hogy gyűlöljék a testüket. Minden reggel, amikor felöltöznek, akkor boldogan bújnak a maguk által divatosnak talált ruhákba, hogy csinosak legyenek, csakúgy, mint bármely világi lány. Egyszerűen más a divatról alkotott véleményük, mint amit a világi kultúra diktál. (Számomra sajnos ez sem olcsóbb.)

– A helyi cháredi rabbik, akiktől útmutatást kérünk és kapunk melegszívűek, érzékenyek és támogatók. Ha nem így lenne, nem is fordulnék hozzájuk.

– A fiaim azt gondolják, hogy amikor felnőnek annyi Tórát tanulnak, amennyit csak szeretnének, s majd, ha készen állnak, megfelelő munkát keresnek vagy szakmát tanulnak, hogy olyan életet élhessenek, amilyet szeretnének. A lányaim azt feltételezik, hogy feleségek és anyák lesznek (amit alig várnak), de természetesen őket is arra ösztönözzük, hogy a kedvük szerint továbbtanuljanak. (A 9 éves lányom, aki most éppen a nappaliban beszélget a barátnőjével, azt mondta: Anya szeretnék lenni, tanár és művész. Mire a barátnője azt válaszolta: Én balett oktató leszek. – Minden lehetőség előttük áll és úgy látszik, fényes jövő vár rájuk.

– Szeretünk a modern Izraelben élni, ettől büszkéknek és áldottnak érezzünk magunkat. A környékünkön mindenki szavaz. És vannak akik nem is a cháredi pártokra voksolnak. Adót fizetek. (Ami jó drága!)

– Cháredi emberként örülök, hogy van cháredi képviseletünk a parlamentben, bár nem mindig szeretem és helyeslem azt, ahogyan a cháredi politikusok viselkednek, vagy ahogyan szavaznak. Természetesen, ez a kettősség hasonlóan megvan bennem a világi politikusokkal szemben is.

– Noha nem túl sok időt töltök Tel-Avivban, van ott néhány közeli cháredi barátom, akik vállalkozók, high-tech start-upokban dolgoznak, és Boruch haSem nagyon jól megy nekik.

– Nem utálunk minden nem-vallásos embert. Gyermekeim sem dobálják kövekkel a sábeszi autósokat. Kétlem, hogy ismerünk olyat, aki így tenne, vagy azt gondolná, hogy ez helyes lenne. Gyakran beszélünk a Tórának azon értékeiről, mint a másokkal való törődés, az együttérzés, a megértés. Családilag, proaktív módon próbálunk másokat kedvezően megítélni, még azokat is, akik esetleg kövekkel dobálják a sábeszkor elhaladó autósokat.

– Meghívunk mindenféle vallási irányzathoz tartozó, vagy akár szekuláris zsidót az asztalunkhoz, hogy csatlakozzanak hozzánk a sábeszi étkezéseinkhez, a gyerekek pedig boldogan és magabiztosan fogadnak minden vendégünket. Ezzel is az elfogadásra neveljük a gyerekeinket.

– Bár a jobboldalhoz sorolnak minket, egyáltalán nem azonosulunk a modern palesztinai narratívával, biztosan nem utálunk minden arabot és nem is vágyunk arra, hogy kiutasítsák őket a földről. Szeretettel viszonyulunk mindenki felé, aki békében szeretne itt élni velünk, és fájdalmat, szomorúságot érzünk minden egyes ártatlan arab család és gyermek szenvedései és veszteségei miatt, mint ahogy minden tisztességes embernél hasonlóan ezt érezzük.

– Az általam ismert néhány olyan családban, ahol a gyermek úgy döntött, hogy nem akar vallásos életet élni, ott a szülők egyáltalán nem döntöttek úgy, hogy megtagadják a gyermekeiket. Eleve a gondolatot is nehéz elképzelni egy ilyen szeretetteljes, családközpontú közösségben, mint a miénkben. Nem állítom azt, hogy ilyen nem történik, de azt határozottan mondom, hogy egyáltalán nem olyan gyakori, mint ahogy azt kívülről beállítják. Ezek a családok inkább fáradhatatlanul, mélységesen elkötelezték magukat, hogy gyermekeikkel minden körülmények között tartsák a kapcsolatot, mert akárhogy is legyen, a család a legfontosabb.

– Nem vakon éljük az életünket, dogmatikusan követve üres vallási szabályokat, hanem foglalkozunk azok mögöttes tartalmával, felfedezzük és megtárgyaljuk a Tóra gazdagságát, mélységét és jelentéseit. Gyermekeink őszintén szeretnek Tórát tanulni, imádkozni és micvákat csinálni. Láthatóan izgatottak a sábeszekkor és az ünnepekkor. Az életmódunk semmiképpen sem elnyomó vagy megterhelő számukra. Ha pedig az ellenkezőjét állítanánk nekik, akkor kinevetnének és bolondnak gondolnának.

– Mi, cháredi emberek normális emberek vagyunk: nevetünk, sírunk, túl sok IKEA bútort vásárolunk és az élet mindennapos hullámvölgyeivel küzdünk, akár csak Önök. Egyes közösségeink egészségesebbek és kiegyensúlyozottabbak, mint mások. Egyes emberek közvetlenebbek, kedvesebbek és nyitottabbak, míg mások zárkózottabbak, dogmatikusabbak és ítélkezőbbek. Egyes vezetőink nemes lelkűek, míg néhányan őszintén szólva idióták. ÉPPEN ÚGY, AHOGY A SZEKULÁRIS VILÁGBAN! De miután magam is világi családban nőttem fel és választás alapján lettem cháredi, tanúskodhatok arról, hogy a közösségeinkben jellemzően nagyobb és kézzelfoghatóbb a jólét, a szeretet és a nyugalom… Szeretjük és áldásnak érezzük, hogy ezt az életet élhetjük, s nem akarunk mást.

Ha a cháredi életnek ezt a leírását nehéz lenyelnie, akkor vigyázzon, hogy nehogy a sokszor mondott közhelyekkel álljon elő, mint: – Te csak egy kivétel vagy a szabály alól… – Te csak egy amerikai cháredi vagy… – Te csak egy báál tsuvá (valláshoz visszatérő – Cs. V.) vagy… – Nos én ismerek egy csomó cháredit, akik egyáltalán nem ilyenek…

Mert az igazság az, hogy bár sok olyan cháredi létezik, akik nem olyanok, mint ahogy fentebb leírtam, mégis egészen pontos leírása ez több százezer cháredi embernek, akik Izraelben és az Egyesült Államokban élnek, mely valljuk be, a világ összes cháredijének jelentős része. Ami tehát az én kérdésem, hogy lehet mégis az, hogy a cháredieknek ezt a demográfiailag jelentős részét sosem látjuk a médiában, a sorozatokban vagy a hírekben? Hogy lehet az, hogy mindig csak a legsötétebb és legproblémásabb közhelyekkel találkozunk?

Végezetül, ha az összes olyan tényt, amelyet fentebb felsoroltam a közösségünkről, nehéz elfogadnia, akkor az valószínűleg azért van, mert a fejében a cháredi emberekről alkotott kép kevésbé a tényeken és a valóságon alapszik, mint inkább a sztereotípiákon, félelmen, gyűlöleten és megkülönböztetésen, pont úgy, ahogy az előítélet bármely más formája a világon.

Szeretné bebizonyítani, hogy tévedek? Nos, szívesen látom, hogy vitassuk meg a kérdést velem és családommal a péntek esti sábeszi asztalunknál. Öröm és megtiszteltetés lenne, ha eljönne!”

Cseh Viktor

Forrás: www.vinnews.com