Azerbajdzsán északkeleti vidékén, a Bajkál-tóhoz közel  található egy kizárólag zsidók lakta település – erre Izraelen és az Egyesült Államok két városán (Kiryas Joel és New Square) kívül nincs példa máshol. Az egykor 18 000 fős várost ma már csak ezren lakják, de a Chábád mozgalom küldötteinek segítségével továbbra is virágzik a zsidó élet a településen.

Az azeriül Kirmizi Kaszaba, oroszul Krasznaja Szloboda (vörös város) nevet viselő várost egykor „kis Jeruzsálemnek” is nevezték. A települést 1742-ben alapította a kubai kán, Fatah Ali, aki a Kudjal-folyó túlpartján biztosított védett területet a környékbeli zsidóknak, akik egyre gyakrabban váltak muszlim szomszédjaik céltáblájává.

A térségben az úgynevezett „hegyi zsidók” élnek, akik 1200 éve vándoroltak ide Perzsiából. Féltve őrzött szokásaik egyediek, sokban eltérnek mind az askenázi, mind a szfárádi hagyományoktól. Saját nyelvük is van: a dzsuhuri, más néven judeo-tat, mely a perzsa és a héber keveréke.

A szovjet időszakban zárva kellett tartani a város zsinagógáit. Ennek következtében a hagyományok ismerete nagyban lecsökkent, ám a zsidó öntudat nem veszett ki a lakosokból. A Szovjetunió felbomlása után a legtöbben Izraelbe, vagy a világ más tájékaira vándoroltak. A külföldre települtek azonban továbbra is ápolják a kapcsolatot szülővárosukkal. Anyagilag is segítik az Azerbajdzsánban maradottakat és igyekeznek legalább tisá beáv napján ellátogatni Kirmizibe, hogy leróják tiszteletüket a temetőben nyugvó őseik előtt.

A zsidó életet egy lubavicsi küldött, Jona Jáákovi rabbi pezsdítette fel, amikor 2005-ben a városba költözött az izraeli Kfár Szávából. A rabbi elsajátította a helyi zsidó nyelvjárást, tanítani kezdte a fiatalokat, és a város egykori 300, elhagyott zsinagógájából kettőben ismét rendszeresen imádkoznak és tanulnak. Megnyílt továbbá egy óvoda és egy kóser mikve is. Jáákovi rabbi munkáját jesivahallgatók is segítik, akik különböző lubavicsi jesivákból utaznak évente kétszer a városba, hogy minél több helyi fiatalt hozzanak közel őseik hagyományához.

zsido.com

Forrás: crownheights.info

Megszakítás