A második Szentély idejéből származó érmére a Jeruzsálem óvárosában található Dávid tornya felújítási munkálatai során akadtak rá.

A türoszi sékelelet gyakran említik a második Szentély korának történeti leírásai, ám mindeddig csak néhány darabot találtak belőlük. Ezt a pénzdarabot eredetileg az 1980-as évek konzerválási munkálatai során találták meg, más műtárgyakkal együtt. A doboz azonban, melyben tárolták ezeket, elkallódott, elfelejtődött, és csak most, a 80-as évek óta először végzett felújítás során bukkantak rá ismét, amikor a múzeum szakértői gárdája nekilátott az állandó kiállítás újragondolásának.

A dobozban rejtőzött ez az ezüstből vert, ún. türoszi sékel is, melyet a második Szentély idejében használtak fizetőeszközként. A pénzdarabokat a mai Libanonban fekvő Türosz városában verték, és a polgári időszámítás kezdete előtti 125-től kezdve az időszámítás szerinti 66-ig voltak használatban, elsősorban Föníciában, a Gálilban (Galilea), Judeában, Szíriában és a Jordán folyó túlpartján. Izrael Földjén különleges szerepet töltött be: a második Szentély korában az évi félsékeles adót többnyire ebben a pénzben rótták le. A fél sékelről, melyet szegénynek és gazdagnak egyként be kellett szolgáltatnia először az építkezésre, majd a Szentély fenntartására, korábban például itt írtunk.

A türoszi sékelek egyik oldalán a pogány Melkárt föníciai istenség feje, a másikon pedig egy sas látható. Az érme legalább 94% ezüstöt tartalmazott. A rabbik úgy döntöttek, hogy ez esetben a fémtartalom és a súly konzisztenciája fontosabb a micva pontos betartása érdekében, mint az, hogy milyen ábrázolás szerepel a pénzen. Az évi több százezer zsidó zarándok részéről olyan nagy volt az igény a megbízható súlyú és ezüsttartalmú pénzérmékre, hogy még jóval azután is használatban voltak, hogy a polgári időszámítás kezdete előtti 18-ban megszüntették e pénz verését Türoszban. Ettől fogva, vélik a szakemberek, Jeruzsálemben, vagy a város környékén verték e pénzeket egészen i. sz. 66-ig, a rómaiak elleni felkelés kitöréséig. Ekkor zsidó ikonográfiát kaptak a pénzdarabok. Ezek az érmék elődeiknél rusztikusabbak voltak ugyan, de súlyuk és tisztaságuk megfelelt az eredeti érméknek, és így alkalmasak voltak a Szentély számára fizetendő adó szerepének betöltésére. A polgári időszámítás szerinti 70-ben a Szentély lerombolásával megszűnt az érmekibocsátás is, és a türoszi sékelek használatának kétszáz éves története is véget ért Jeruzsálemben.

 Felújítás a Dávid Tornya Múzeumban

A Dávid Tornya Múzeum, mely Izrael egyik leglátogatottabb látványossága, egy árokkal körbevett keresztes várban található, de ezen a helyen már 2500 éve is fontos erődítmény állt. A Dávid Tornya Múzeum komplexuma az elnevezés ellenére Heródes király egyik palotáját foglalja magában. A citadella a jeruzsálemi Óváros egyik kapuja, a Jafó (Jaffa)-kapu közelében található. Az építmény legmagasabb tornya a Pácáel-torony, melyet az V. században Dávid-tornyaként azonosítottak. Ebben a toronyban folyik épp a munka: a torony tetejétől az aljáig futó repedés ugyanis veszélyezteti az egész szerkezet épségét, a szakemberek tehát az ősi, alaposan megrongálódott köveket javítják ki. „Dávid tornya Izrael egyik legfontosabb építménye, mind történelmi szempontból, mind pedig elhelyezkedése okán” – mondta Jotám Kármel, a projektet véghez vivő Ken Hátor társaság menedzsere. – „A legutóbbi állagmegóvási projektre az 1980-as években került sor. A citadellára azóta igencsak ráfér egy felújítás.” A Dávid Tornya Múzeum igazgatója és egyben főkurátora, Ejlát Lieber kiemelte, hogy az állagmegóvás a következő nemzedékek szempontjából igen fontos, hogy az elmúlt évezredek történelmét az utánunk következő nemzedékek is megismerhessék. Az állagmegóvási, felújítási és akadálymentesítési munkálatokról korábban itt írtunk. Hogy hogyan is ért az újra megtalált pénzdarab a mai Dávid tornyába, valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Ám ez a kis ezüstpénz összeköt minket népünk és fővárosunk múltjával, történelmével és vallási életével. A most újra felfedezett pénzérmét jövőre állítják majd ki a múzeum újonnan berendezett állandó kiállításán.

zsido.com

Forrás: Tower of David

Megszakítás