A szélsőjobboldali Bolgár Nemzeti Unió – Új Demokrácia Párt színeiben induló Miroszlav Ivanov Hitlert dicsőítette és a holokausztot tagadta egy tv-interjúban.

A Sálom – Bulgáriai Zsidók Szövetsége éles szavakkal ítélte el Ivanov kijelentéseit. A július 11-én tartandó parlamenti választásokon induló férfi szerint Hitler “fantasztikus személyiség” volt, aki “nem gátolta a zsidókat a szabad munkavégzésben”, továbbá a “gázkamrákat csak tetűirtásra használták”.

Ivanovról egy olyan kép is napvilágot látott, melyben magasra lendíti a jobb karját. Állítása szerint nem náci, hanem ősi római köszöntésről volt szó csupán. A YouTube-on fenntartott csatornáján azonban olyan videók láthatók, melyek a nácik és Hitler előtt tisztelegnek. Az egyik Hitlerről szóló filmnek a “Führerem” címet adta.

Az interjú során Ivanov elmondta, hogy meggyőződése szerint a nácizmus nem egyenlő a fasizmussal, sokkal inkább egy nemzeti szocialista ideológia. A politikus könyvet is írt “Az álmom” címmel, mely sok hasonlóságot mutat Hitler Harcom című alkotásával. Ivanov szerint ezzel csupán az olvasók figyelmét kívánta felkelteni és a két könyvnek tartalmilag nincs köze egymáshoz. Ezzel együtt a Mein Kampfot is elolvasásra méltónak nevezte, mely “a Bibliához és a Koránhoz mérhető”.

A Sálom Egyesület visszataszítónak nevezte, hogy a modern Európában még vannak követői a múlt legsötétebb ideológiájának, mely sok millió áldozatot követelt a második világháború során.

“Szégyenletes és felháborító, hogy egy olyan, náci karlendítést bemutató politikus indul a választásokon, aki pártjával együtt nyíltan vállal közösséget a náci rezsimmel. Hasonlóképpen elfogadhatatlan, hogy kijelentése szerint a zsidók boldogan éltek Hitler uralma alatt, a gázkamrákat tetűirtásra használták és a holokauszt csak kitaláció. Visszautasítjuk a náci, fasiszta és antiszemita agitációt. Az efféle, Hitlert példaképnek tekintő pártoknak nincs helyük Európában. Felszólítjuk az ügyészséget, hogy foglalkozzon az üggyel, mert mind a bolgár, mind az európai törvények elítélik a náci és antiszemita propagandát, továbbá a holokauszt tagadását, mely bűncselekménynek számít” – áll a Sálom Egyesület közleményében.

zsido.com

Forrás: Sofiaglobe