Isaac Stell amerikai rabbi öt éve él hazánkban, tavaly a világ leghíresebb zsidó sportolójára elsőként rakta fel a tfilint, Budapesten. Mostantól pedig hivatalosan is az EMIH újbudai, Bocskai úti zsinagógájának vezetőjeként szolgál. Wallenstein Róbert interjúja, amely a Neokohn oldalán jelent meg.
Mi az első zsinagóga-élménye?
Fort Lauderdale-ben, Floridában nőttem fel. Nagyon fiatal korom óta jártam zsinagógába. Emlékszem azokra a jó beszélgetésekre, amelyeket apámmal folytattam ahogy sétáltunk a zsinagóga felé. Már két-három évesen jártam vele rendszeresen. A másik gyerekkori élményem egy hurrikánhoz köthető: Floridában ezekkel nőttünk fel. Egy ilyen hurrikánkor, lehettem hat-hét éves, az esőzés hatalmas áradással járt, és a sábeszt sem kímélte. Apám azt mondta, hogy ha vele akarok menni, akkor vegyek fel egy gumicsizmát és rövidnadrágot, mert valószínű találkozunk vízzel útközben is. Muszáj volt felvennem ezt, pedig emlékszem mennyire küzdöttem azért, hogy a szokás szerinti fehér ingemet és fekete nadrágomat vehessem fel.
Nagyon szerencsés vagyok, mert boldog és szabad gyerekkorom volt, benne meghatározó zsidó közösségi élménnyel.
Mit osztana meg azokkal, akik most hallanak először önről?
Gyermekkoromtól kezdve, különösképpen a jesivában, sok önkéntes munkát végeztem. Elsődleges szándékunk az volt, hogy erősítsük a zsidó közösséget bárhol, ahol éppen részt veszünk valamiféle önkéntességben. Nyaranta vagy a nagy ünnepek alkalmával természetes volt az életemben ez a dolog. Az, hogy ezt éppen hol teszem, az nem volt soha prioritás. Töltöttem Szibériában egy egész nyarat például.
Az volt a tervem, hogyha majd házasodom, akkor a családdal, a feleségemmel közösen tudjuk ugyanezt a missziót folytatni. Amikor megtaláltam a feleségemet, akkor közösen elhatároztuk, hogy gyakorlatilag bárhol a világban, ahol feladat adódna ezzel fogunk foglalkozni.
Budapest úgy jött képbe, hogy a feleségemnek van itt családja, és egy pészachot itt töltöttünk közvetlenül az esküvőnk után. Ez 2016-ban volt, és vendéglátóink, Köves Slomó rabbi és családja megkérdezték tőlünk, hogy nem lenne-e kedvünk csatlakozni az itteni rabbikhoz és segíteni az ő munkájukat abban, hogy Magyarországon terjesszük a judaizmust? Ez egy olyan ajánlat volt, amit nem tudtam visszautasítani.
Gondolt valaha arra, hogy egyszer hivatalosan is zsinagógát fog nyitni?
Már gyerekkoromban vágytam arra, hogy aktívan részt vegyek a judaizmus terjesztésében. Különösen a jesivában töltött éveim alatt kristályosodott ki ez bennem. Ehhez pedig a tanulmányaink alatt a lubavicsi Rebbétől örökölt útmutatás volt meghatározó.
A rebbe korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg a régi időkben a jesiva főleg a tanításra szolgált, arra, hogy a rabbi-jelöltek a saját maguk képességeit pallérozzák, addig a holokauszt után a rebbe tanítása arra fókuszál, hogy törekedjünk arra, hogy a judaizmust erősítsük és terjesszük a világban. Nem csak a sarokban kell ülnünk és magunkban tanulnunk, hanem azzal kell foglalkoznunk, hogy törődjünk más zsidó embertársainkkal, akiknek szüksége lehet arra, hogy visszavezessék őket a valláshoz. Külön kérte a jesiva diákokat, hogy a pénteki napokon – amelyek a sábeszra való előkészületek miatt nem a legerősebb tanulói napok — néhány órát szenteljünk arra is, hogy járjunk ki az emberek közé, közösségekbe, és terjesszük a judaizmust. Nekem ez gyerekkorom óta alap volt.
A kérdésre válaszolva azt nem mondom, hogy én láttam magamat valaha is egy külön zsinagóga rabbijává válni, nekem ez kevésbé volt a fontos. Inkább az motivált, hogy terjesszük a judaizmust és segítsek másoknak is közel kerülni a valláshoz, hogy mások is megtapasztalják a zsidóság kincseit.
A mi esetünkben most az Újbudai Zsinagóga egy olyan központ lesz, ami nemcsak a zsidó ismereteknek lehet egy központja, hanem egy közösségi tér is, ahol terepe lesz a jótékonykodásnak, az emberi törődésnek, a szeretet és a gondoskodás megnyilvánulásának.
A teljes interjú a Neokohn oldalán olvasható.
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 4. szám – 2021. október 1.