Ismét héber nyelven küldtek fenyegetést az iszlamista terrorszervezet tagjai a zsidóságnak.

Két héten belül a második olyan videót tette közzé az Iszlám Állam (ISIS), melyben arab akcentussal beszélő férfi küldött nyílt fenyegetést héber nyelven a zsidóságnak – olvasható a Jerusalem Post oldalán. A közösségi médiában vasárnap megjelent felvételen egy késsel hadonászó férfi látható – oldalán két másik katonai ruhába öltözött katonával, akiknek arcát maszk fedi és kezükben fegyver van.

„Azt üzenem az [IDF, azaz az izraeli hadsereg] tisztjeinek és katonáinak, továbbá minden zsidónak, hogy harcolni fogunk ellenetek isten segítségével és eljövünk értetek a világ minden pontjáról. Levágunk titeket, mint juhokat; készüljetek a nagy háborúra, a kő és fa háborújára. Mindez hamar eljön és nem késik” – hangzik el a 40 másodperces videóban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, nemrég egy másik közzétett felvételen is héber nyelven fogalmaztak meg fenyegetést a zsidósággal szemben felszólaló dzsihadisták. Akkor a palesztin terrorhullám támogatásáról beszéltek, és azzal fenyegettek, hogy „hamarosan nem marad zsidó Jeruzsálemben”.

zsido.com

 

Megszakítás