Az ukrán parlament tagjainak majdnem egyötöde aláírta azt a törvénytervezetet, mely az újonnan megválasztott államfőtől azt követeli, hogy Ukrajna ismerje el Jeruzsálemet Izrael Állam fővárosaként és költöztesse oda a nagykövetségét.

A tervezet a szöveg szerint felszólítja „Ukrajna elnökét és Ukrajna minisztereit, hogy Ukrajna Izrael Állambeli nagykövetségét helyezze át a fővárosba, Jeruzsálembe.” A nagykövetség jelenleg Tel-Avivban található. Még nem írtak ki szavazást a javaslattal kapcsolatban, és a szavazás eredménye sem lesz kötelező érvényű a kormány számára.

Az Ukrán Legfelsőbb Tanács, a Rada egyes törvényhozói azóta, amióta az Egyesült Államok 2017-ben elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, néhányszor megpróbálták elérni, hogy Ukrajna is kövesse az USA-t, ám a támogatók próbálkozásai eddig sorra sikertelennek bizonyultak. Ez az első alkalom, hogy ilyen sokan, a Rada 450 tagjából 86-an álltak a javaslat mellé.

Volodimir Zelenszkijt a múlt hónapban választották meg Ukrajna elnökének. Avatási beszédében azt mondta, hogy az ukránoknak „úgy kell megvédeniük a hazájukat, mint az izraeliek”, továbbá, hogy „a svájciaktól kell megtanulniuk az együttélést”. Zelenszkij korábban az ukrajnai Chábád vezető rabbijaival is találkozott, és kampánya során zsidó gyökereivel is tréfálkozott, bár nem vallott nyíltan arról, hogy a zsidósághoz tartozónak tartja-e magát. Elemzők kiemelték, hogy a mostani ukrajnai parlamenti választásokat megelőző kampányból feltűnően hiányoztak az antiszemita elemek. „Ez egy csoda, fantasztikus tény, mely megmutatja, milyen messzire jutott Ukrajna” – fogalmazott ezzel kapcsolatban Elan Carr, az Egyesült Államok antiszemitizmus megfigyeléséért felelős különmegbízottja.

Bár több ország (Románia, Honduras, Brazília, Moldova és Grúzia) is ígéretet tett rá, az Egyesült Államok után csupán Guatemala költöztette eddig a nagykövetségét Jeruzsálembe. Magyarország diplomáciai jogkörrel felruházott külgazdasági képviseletet, Csehország és Szlovákia pedig kulturális képviseletet nyitott a fővárosban. Paraguay, mely harmadikként jelentette be a nagykövetség költöztetését, végül visszalépett ettől.

zsido.com

Forrás: TOI

 

Megszakítás