Németországban egy 95 éves, a háború alatt koncentrációs tábori őrként működő férfit vádoltak meg 36 000 gyilkosságban való bűnrészességgel.

A berlini főügyészség szerint Hans Werner H. 1944 nyara és 1945 tavasza között szolgált az ausztriai Mauthausenben az SS Totenkopfsturmbann (halálfejes) egysége tagjaként. A vádlott családnevét személyiségi jogaira hivatkozva nem hozták nyilvánosságra.

Mauthausenben összesen 200 000 embert tartottak fogva, s csak felük élte meg a láger felszabadulását, amit végül az amerikai csapatok hoztak el 1945 májusában. A rabok között voltak zsidók, szovjet hadifoglyok, Franco tábornok ellen harcoló spanyol felkelők és politikai aktivisták is.

Simon Wiesenthal, a legendás nácivadász is Mauthausenben raboskodott. Ephraim Zuroff, a Wiesenthal Intézet vezetője elmondta, hogy ezzel az eljárással bezárulhat egy kör. “Simon álma volt, hogy egy ilyen embert a bíróság előtt lásson” – mondta Zuroff.

Amíg a férfi a tábori foglyokat felügyelte, összesen 36 233 ember halt meg. Jelentős részüket gázkamrában, méreginjekcióval vagy lőfegyverrel gyilkolták meg, mások az éhezés, a rettenetes körülmények és a téli fagy miatt vesztették életüket.

“A gyanúsítottról feltételezhető, hogy tudatában volt a kivégzéseknek és a foglyok borzasztó életkörülményeinek. Azt is feltételezzük, hogy tudtában volt annak, hogy tömegesen gyilkolják meg az embereket, mely gyilkosságokra ilyen nagy számban és ilyen gyakorisággal csak úgy kerülhetett sor, hogy az áldozatokra a hozzá hasonló őrök felügyeltek” – áll Martin Steltner ügyész jelentésében. A bíróság hamarosan dönt arról, hogy megalapozottnak látja-e a büntetőper megindítását.

Németországban az utóbbi időben megpróbálnak egy utolsó erőfeszítést tenni a még életben lévő náci háborús bűnösök bíróság elé állítása érdekében. 2011-ben John Demjanjukot állították bíróság elé Münchenben, a sobibori haláltáborban 28 060 élet kioltásában való bűnrészessége miatt. Demanjuk öt évet kapott, de már 2012-ben meghalt. Reinold Hanning Auschwitzban teljesített szolgálatot, amiért bűnösnek találták, de szabadságvesztését nem kezdte meg, mert 95 éves korában elhunyt.  Oscar Gröning, az “auschwitzi könyvelő” is azelőtt halt meg, hogy megkezdhette volna négyéves büntetését, melyet 300 000, Magyarországról deportált zsidó halálában való közreműködéséért róttak ki rá. A múlt hónapban Johann Rehbogent állították bíróság elé Münsterben, a lengyelországi Stutthof koncentrációs táborában elkövetett háborús bűncselekményekben való részvétele miatt.

zsido.com

Forrás: Arutz7