Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint szombat óta mintegy 650 rakétát lőttek ki Izraelre. A zsidó állam válaszul 320 célpontra mért csapást a Gázai övezetben.

Az egyezséget hétfő hajnalban egyiptomi közvetítéssel hozták tető alá. A hírt a Hamász egyik tévécsatornája megerősítette. Izrael hivatalosan nem ismerte el, hogy tűzszüneti megállapodást kötött a gázai palesztinokkal, de a hadsereg szóvivőjének reggeli bejelentése az övezet környékére vonatkozó korlátozások feloldásáról a háborús helyzet végét jelentheti.

A helyszínről érkező tudósítások szerint az erőszak látványosan mérséklődött, nem szólaltak meg a rakétatámadásra figyelmeztető szirénák sem, az izraeli hadsereg pedig nem számolt be újabb légicsapásokról.

Az Iszlám Dzsihád gázai terrorszervezet szóvivői szerint Izrael könnyítéseket ígért a Gázai övezet lakóinak a kairói tárgyalásokon: halászati zónájuk kiterjesztését, az áramszolgáltatás és az üzemanyag-ellátás javítását — ezt a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap írta.

A tűzszünet ellenére az övezet negyven kilométeres körzetében hétfőn is zárva tartanak az oktatási intézmények Izraelben, hogy otthon, az óvóhelyek közelében lehessenek a gyerekek a palesztin rakétatámadások kiújulása esetén.

MTI/zsido.com

Megszakítás