A zsidókkal szemben talán leginkább elfogadó arab állam újabb gesztust gyakorolt.

Az El Ghriba zsinagóga (vagy Djerba zsinagóga) a tunéziai Djerba szigetén áll, mely a legenda szerint azonos azzal a szigettel, ahol Odüsszeusz a lótuszevőkkel találkozott.

A zsinagóga helyén már a 6. században is állt zsidó imaház, de a 19. században épült a mostani épület.

A területen máig élnek zsidók, ám a közösség megcsappant az 1940-es évek végétől fogva.

A közösség a muszlim terrorizmustól sincs teljesen biztonságban: 1985-ban egy helyi arab rendőr követett el merényletet a zsinagóga látogatói ellen, három embert (köztük egy gyermeket) ölve meg, 2002-ben pedig az Al-Kaida robbantott a zsinagógánál 21 embert ölve meg, köztük 14 német turistát.

A zsinagógát hagyományosan Lag Baomer idején szokás meglátogatni Shimon Bar Yochai rabbi, a Zohár szerzőjének ünneplésére.

 

Forrás: neokohn.hu

Megszakítás