A hazai sajtó beszámolója szerint csütörtökön több, mint 4 500 zarándokot vártak a bodrogkeresztúri csodarabbi, Steiner Sájele rabbi halálozási évfordulójára. Lapunk a sajtóban megfogalmazott állításoknak járt utána.

Megkérdeztük Oberlander Báruch rabbit, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetőjét a bodrogkeresztúron kialakult helyzetről. Oberlander rabbi elmondta, hogy folyamatos kapcsolatban áll a szervezőkkel és a sajtóban megjelent zarándokszám minden bizonnyal túlzó, maximálisan 2 500 látogatóról lehet szó három nap alatt, szerdától péntekig.

„Miközben rendkívül fontosnak tartom, hogy minden rendezvény, vallási vagy nem-vallási, a járványügyi előírások maradéktalan betartásával kerüljön megrendezésre, ez bibliai előírás is, hiszen az ember életének megmentése felülír minden vallási parancsolatot. Fontos tudni, hogy a hazánkba érkezett zarándokok majdnem mindegyike vagy túlesett már a járványon, vagy be van oltva a koronavírus ellen”.

Oberlander rabbi szerint „megható tény, hogy a bodrogkeresztúri csodarabbihoz látogatók „szinte mind magyarországi holokauszt-túlélők leszármazottai, akik személyesen is kötődnek ehhez az országhoz”.

„Ahogy ez ilyen esetben gyakran lenni szokott, a zarándokok többsége 24 órát sem tartózkodott az országban és alig érintkezett a külvilággal, hiszen az imák a temetőben és olyan helyeken kerültek megrendezésre, ahol jóformán csak a zarándokok tartózkodtak” – fogalmazott Oberlander rabbi, hozzátéve, hogy „sajnos a külföldön élő ortodox közösség megfizette már a koronavírus árát, sokan meghaltak, köztük négy első unokatestvérem is. Kis öröm az ürömben, hogy valamilyen szintű nyájimmunitás a szakemberek szerint már kialakult”.

A rabbinátus vezetője szerint figyelembe venni azt a tényt is, hogy mindenki jogszerűen tartózkodott az országban, a helyi rendőrség kiváló munkájának köszönhetően pedig a kijárási tilalom maradéktalanul be lett tartva a településen, „eddig példátlan módon, este 10-kor a temetőt is bezárták és csak reggel nyitották ki újra” – mondta Oberlander rabbi.

A Budapesti Ortodox Rabbinátus a tavalyi zarándoklat idején kiadott egy állásfoglalást, azonban, ahogy Oberlander rabbi is fogalmazott, „idén, hála Istennek, jelentősen megváltoztak a körülmények mind hazánkban, mind külföldön.”

Forrás: neokohn.hu