A Stanford Egyetem bizottságot hoz létre annak kivizsgálására, hogy az 1950-es években valóban felvételi kvótákat alkalmaztak-e a zsidó jelentkezőkkel szemben. A Cornell Egyetem kutatója Charles Petersen tavaly augusztusi blogbejegyzésének közzétételéig csak pletykák keringtek arról, hogy a Stanford – a többi elitegyetemhez hasonlóan – a XX. század első felében adminisztratív eszközökkel korlátozta a zsidó diákok felvételét.

A Stanford archívumában felfedezett egy 1953-as feljegyzést, amelyet Fred Glover, Wallace Sterling elnök tanácsadója írt. Ebben szó van arról, hogy „a Stanford Village kollégiumkomplexum elsőéves hallgatói között magas lesz a zsidó fiúk aránya” és intézkedéseket is javasolnak az arányok megváltoztatására.

„Fontos, hogy intézményként szembenézzünk a történelmünkkel, és megértsük a múltbéli cselekedetek hatását” – nyilatkozta Marc Tessier-Lavigne, a Stanford elnöke. „Hálás vagyok Steinwert dékánnak és Dunkley dékán-helyettesnek, amiért az élére álltak ennek a folyamatnak, és azoknak, akik vállalták, hogy részt vesznek ebben a munkacsoportban. Munkájuk segíteni fogja az egyetemet abban, hogy jól megalapozott, megfontolt választ adjon, egyértelművé téve, hogy az előítéletességnek semmilyen formában nincs helye a felsőoktatásban és a Stanfordon”.

A 11 tagú tanácsadó munkacsoport, amely egyetemi oktatókat, adminisztrátorokat, öregdiákokat és egyetemi hallgatókat tömörít, ebben a hónapban kezdi meg munkáját, és tavasszal jelentést készít megállapításairól.

Címlapkép: Zetong Li from Pexels

Megszakítás