1938-ban, a második világháború előestéjén egy német kiadó azzal a kéréssel keresett fel egy oxfordi filológust, hogy engedélyezze első műve németre fordítását. A szerző beleegyezett, ám amikor a kiadó árja származásának igazolására kérte őt, két levelet fogalmazott, az egyik finomabb, a másik dühödtebb. Bár nem tudjuk, végül melyiket küldte el, az utóbbi így hangzik (részlet):
„Ha jól értem, hogy azt akarja kideríteni, hogy zsidó származású vagyok-e, akkor csak annyit válaszolhatok, hogy legnagyobb sajnálatomra úgy tűnik, hogy egyáltalán nincs az elődeim között senki e tehetséges nép tagjai közül. Szépapám a XVIII. században érkezett Németországból Angliába… Amennyiben az ilyen arcátlan és irreleváns kérdések határozzák meg az irodalommal kapcsolatos döntéseket, akkor nincs messze az idő, hogy a német név ne legyen többé a büszkeség forrása… Remélem, válaszomat kielégítőnek találja, további tisztelettel, J. R. R. Tolkien.” Szinte napra pontosan 16 évvel e levél megfogalmazása után (a szóban forgó mű A babó volt), 1954-ben jelent meg a Gyűrűk Ura trilógia első része, A Gyűrű szövetsége.
A mélyen hívő katolikus Tolkien többször hangot adott annak, mennyire elutasítja a náci rezsimet. Hitlert „kis pirospozsgás tudatlannak” nevezte fiának írt levelében és gyűlölte őt, amiért „tönkretette, elferdítette, helytelenül alkalmazta és örökre átkozottá tette azt a nemes északi szellemet, melyet mindig is szerettem és igyekeztem valódi fényében bemutatni”.
A nagyszabású trilógia – a fordító, Göncz Árpád szavait idézve „minden idők legnagyobb tündérmeséje” – az író által is elismerten tartalmaz zsidó elemeket. Tolkien azt nyilatkozta, hogy eredetileg nem tervezte „zsidónak” a törpjeit, de elismerte, hogy a törpök a választott népet képviselik művében.
„A törpök természetesen és egészen nyilvánvalóan sok szempontból a zsidókra emlékeztetnek, igaz?”
– mondta egy 1971-es rádióinterjúban, hozzátéve, hogy a nyelvük is a sémi nyelvekre emlékeztet. A nyelvész végzettségű író egyik kutatója, John Rateliff megerősítette, hogy a törpök nyelve, a khuzdûl a héber fonológiát alkalmazza. Ezt a nyelvet azonban Tolkien szerint csak ritkán hallani, mivel e nép tagjai leginkább a közös nyelven kommunikálnak.
„A törpökre zsidókként tekintek”
– írta Tolkien egy 1955-ös levelében. –
„Egyszerre bennszülöttek és idegenek, akárhol élnek, beszélik az ország nyelvét, de saját nyelvüknek köszönhetően mindig akcentussal.”
A törpök „bennszülött és idegen” státusza száműzött mivoltuk következménye. Valamikor még A babó történetének ideje előtt Smaug, a sárkány leszállt birodalmukra, Ereborra és szétszóratásba kényszerítette őket. A törpök sokat énekelnek őshazájukról, de – mint az 1930-as években, a könyvek születésének idejében a zsidók – sokan asszimilálódtak és kellemesen érzik magukat a befogadó társadalomban, ahol nagyra értékelik művészi képességeiket. Akárhol is vannak azonban, vágyakoznak az Őskő után, mely az angol eredetiben az Arkenstone nevet viseli. Nem nehéz benne megtalálni az „ark” – frigyláda szót… A fantáziairodalom logikája szerint egyébként a rég elveszett kincs utáni vágyakozás nem kapzsiságot, hanem egy elveszett kultúra iránti vágyat fejez ki.
Tolkien törpjei nemesen viselkednek, és bár az író szerint nem hősök, gyakran hősiesen viselkednek. Hősiesen harcolnak A babóban, az öt király háborújában és Gimli, a büszke, fejszéjét mindig magánál tartó törp is hűsként viselkedik. A gyűrű szövetségében legkedvesebb bajtársa egyébként észak-európai („árja”) jellegeket mutató tünde, Legolas. Barátságukról Tolkien azt mondta, hogy állásfoglalást jelent a nem-zsidók antiszemitizmusával és bezárkózásával szemben.
Akárhogy is, ma, majdnem hét évtizeddel A Gyűrű szövetségének megjelenése után Tolkien szombattartó dédunokával büszkélkedhet, Nicholas Tolkien, íróval.