Sholom Rubashkint csalás és pénzmosás vádjával 2009-ben ítélték el. Az eljárást rengeteg kritika érte.

A korábban Iowában kóser vágóhidat irányító 10 gyermekes Rubashkint először azzal vádolták meg, hogy kiskorú és illegális bevándorló munkavállalókat alkalmazott az üzemben. A vizsgálat idejére befagyasztották a cég bankszámláit, amely így képtelen volt fizetni a törlesztő részleteket. A vádak alól ugyan felmentették, azonban az eljárás miatt a kölcsönt nem tudta visszafizetni, és banki csalással vádolták meg. A magas összeg miatt végül 27 év szabadságvesztést szabtak ki rá.  A példa nélkül álló ítéletet széles körben kritizálták, különösen, hogy az ügyészség életfogytiglani börtönbüntetést követelt az egyébként büntetlen előéletű férfira. A bíróság azt sem engedélyezte, hogy a vádlott szabadlábon védekezzen, mert attól tartottak, hogy Izraelbe szökik. Ezt az indoklást sokan antiszemitizmusnak értékelték.

 A vallásos zsidó közösség, és különösen a lubavicsi haszid mozgalom – melynek Rubashkin is tagja – folyamatosan küzdött a büntetés mérsékléséért, eddig hiába.

Trump elnök szerdán jelentette be, hogy Rubashkin elhagyhatja a börtönt. Döntését mindkét párt képviselői egyöntetűen támogatták. „Rubashkin már több mint nyolc évet letöltött büntetéséből, melyet sokan túlzónak minősítettek, hiszen hasonló bűncselekményekért sokkal enyhébb ítéletek születnek. Az elnök rendelete nem tekinthető felmentésnek. Nem menti fel Mr. Rubashkint a vádak alól, kiszabadulása után felügyelet alatt lesz, és továbbra is fennállnak jóvátételi kötelezettségei, melyek az ítéletnek is részei. Az elnök áttekintette az ügy anyagát és a Kongresszus illetve a jogász társadalom tagjainak széleskörű támogatását élvezve hozta meg döntését.” – áll a Fehér Ház közleményében.

Korábban száz magas rangú döntéshozó – az Igazságügyi Minisztérium tagjai, bírók, ügyészek és jogtudósok – adtak hangot aggodalmuknak az ügyben lefolytatott bizonyítási eljárás és a szigorú ítélet kapcsán. Ezen felül harminc jelenlegi kongresszusi képviselő is az ügy újratárgyalását kérte.

Egy évvel ezelőtt sokan számítottak rá, hogy a távozó Obama elnök kegyelmet ad Rubashkinnak, vagy a csökkenti a büntetését, de végül a férfi nem szerepelt a 273 nevet tartalmazó listán.

Kiszabadulása után Sholom Rubashkin a brooklyni Crown Heightsba, a lubavicsi mozgalom főhadiszállására érkezett, ahol hatalmas ünneplő tömeg fogadta.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás