Izrael nagy dolgot kapott, most a palesztinok következnek – jelentette ki.

Nem kis diplomáciai felbolydulást okozott Donald Trump keddi beszéde, melyet Nyugat-Virginiában támogatói előtt mondott Izraelről. Az amerikai elnök hangsúlyozta: a zsidó államban fenntartott nagykövetség Tel Avivból Jeruzsálembe való átköltöztetésének „már évekkel ezelőtt meg kellett volna történnie”. Ugyanakkor némi változást is kilátásba helyezett a közel-keleti békefolyamatokat illetően.

„Izraelnek nagyobb árat kell majd érte fizetnie, mert nagy dolgot nyertek vele, de ezt most levettem az asztalról. A palesztinok sosem juthatnak el oda, hogy Jeruzsálem a fővárosuk legyen, de valami nagyszerűt fognak kapni, mert most ők következnek” – fogalmazott Trump.

Az elnök kijelentései óta ugyan nem derült ki, hogy pontosan milyen „árat” is kell fizetnie a zsidó államnak, de a palesztin oldalon azonnali reakciók születtek.

„Semmilyen más kompenzáció nem fogadható el, mint az, hogy az amerikai kormány elismeri Kelet-Jeruzsálemet a palesztin állam fővárosának és a kétállami megoldást egyetlen lehetséges opcióként kezeli” – jelentette be Majdi al-Khaldi, a Palesztin Hatóság egyik vezető tanácsadója.

Mahmúd Abbasz korábban is többször kijelentette, hogy csak akkor hajlandó tárgyalni az amerikai béke-javaslatokról, ha az Egyesült Államok kész elismerni Jeruzsálem keleti részét a palesztinok fővárosának. „Ha ez megtörténik, akkor beszélhetünk a többiről” – szögezte le korábban a Fatah korábbi konferenciáján.

zsido.com

Megszakítás