Felgyorsítja az antiszemitizmus elleni cselekvési terve végrehajtását a brit Munkáspárt, újabb dokumentumokat tettek közzé. Komoly bírálatok érték a pártot korábban.

A már csaknem 5 éve tartó válság során az egyik legproblémásabb terület a panaszkezelési folyamat volt. A procedúra ellenőrzésével megbízott testület szerint újra kell építeni a bizalmat, végre kell hajtani a cselekvési tervet, amit még decemberben fogadtak el – írja a jewishnews.timesofisrael.com.

A csomag magában foglalja a panaszok kezelésének folyamatát, az ezt szabályozó kézikönyvet, a benyújtások új formáját, a közösségi médiára vonatkozó magatartási kódexet és azt, hogy mindezt egyértelmű statisztikák szerint jelentsék.

Ahogy arról beszámoltunk tavaly új vezetőt választott a párt, aki bocsánatot kért a korábbi incidensek miatt. Keir Starmer közölte: „A zsidógyűlölet pártunk szégyenfoltja volt eddig. Láttam, hogy az antiszemitizmus mennyi szenvedést okozott a zsidó közösségeknek. A Munkáspárt nevében bocsánatot kérek ezért. Tövestől irtom ki ezt a pártból. Ennek sikerét az mutatja meg, hány olyan tagunk tér vissza a párthoz, akik emiatt nem tudtak minket támogatni.” Egyes ügyekben Jeremy  Corbyn, a párt előző elnöke is érintett volt.

zsido.com

Kép: jewishnews.timesofisrael.com