A fennmaradt dokumentumok szerint már március 15-én csatlakoztak zsidó egyetemisták a forradalmárokhoz, majd tömegesen léptek be a nemzetőrségbe. Bár voltak, akik ki akarták zárni a zsidókat a frissen megalakult szervezetekből, a pesti polgárok végül zsidókat is beválasztottak a Bécsbe induló küldöttségbe.
Az izraelita hitközségek választmánya 1848. március 17-én kelt körlevele szerint „ezen nagyszerű mozgalomban semmiféle személy-, rang- vagy valláskülönbség nem volt és nem is észrevehető; − mind a bátor izr. tanuló ifjúság, mind a városok egyéb izraelita lakosai, első pillanattól fogva egybeforradtak az összes népességgel, (…)sokan közülök felfegyverkezve a bátorságőrben részt vesznek. (…) mi mindnyájan csak akkor leszünk külön vallásfelekezet gyanánt tekintendők, midőn imaházainkban köszönetünket és legbensőbb hálánkat intézzük a mindenhatóhoz a hazára és reánk is árasztott kegyelméért; de az élet minden egyéb viszonyaiban, minden elkülönzésnek, úgy politikai polgári, mint társaséleti tekintetben meg kell szűnni és mi csak honfiak, csak magyarok vagyunk, miután hazánk már minket is kebelébe fogad, és egyéb lakosaival egyenlősít.”
A történeti tényekhez hozzá tartozik, hogy több városban került sor zsidóellenes – csakúgy mint szlovák- vagy román-ellenes – atrocitásokra is, különösen a német nemzetiségű Kassán. Ennek kapcsán írta Petőfi Sándor a következőket: „Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd. Német polgárok, bevádollak benneteket a nemzet és az utókor előtt, hogy azt ti bontottátok föl! e kettő ítéljen fölöttetek. Ők nyilatkoztak először, hogy a nemzetőrségbe magok közé zsidót nem vesznek, és így ők dobtak először sarat március 15-kének szűz tiszta zászlajára!… avagy nem áll-e azon a jelszó, és nem kiáltottátok-e velünk: szabadság, egyenlőség, testvériség? (…) Várhattok-e igazságot a magatok részére, ha nem vagytok igazságosak mások iránt? S miért üldözitek ti a zsidókat, hogy meritek őket üldözni itt minálunk? (…) De a legszomorúbb az, hogy nincs olyan gyalázatos ügy, melynek pártfogói, apostolai ne támadnának. ezen égbekiáltólag igazságtalan zsidóüldözésnek apostola lett néhány zúgprocator, kik most széltire prédikálnak a zsidók ellen. (…) A nyomorúk! nem tudják, vagy nem akarják hinni, hogy őnáluk becsületesebb emberek is vannak, kik nem a szennyes önérdek rabszolgái, hanem a tiszta igazság és humanismus barátai”
A forradalmat követő szabadságharcban mintegy 20 ezer zsidó honvéd és nemzetőr harcolt a magyar függetlenségért. Bár csak közlegényként vonulhattak be, többen közülük tiszti rangot értek el. Zsidó volt a katonaorvosok jelentős része is. Fennmaradtak a zsidó közösség hazafias toborzó kiáltványai is, köztük a komáromi zsidó hitközségé: „ezen nemes városban lakozó izraelita községnek a magyar hon iránti vonzalmát holt betükben rajzolni fölöslegesnek tartván, ellenben azt a cselekvés terén tettleg annyival nagyobb mértékben kimutatni készek lévén, alázatosan ki- nyilatkoztatjuk, hogy (…) a Magyarhont kívülről fenyegethető veszélyeknek elhárítására községünknek minden egyes tagjai s egyetemben egész községünk is vagyonával és életével áldozni elhatározta.” A nemzeti összetartozás szép emléke, hogy Székesfehérváron a nyílt piacon szavaztatták meg a magyar honvédeket, hogy befogadják-e soraikba a zsidókat, és az elsöprő többség igennel szavazott. A Dráva vidékét védő pesti honvédzászlóalj katonáinak majdnem egyharmada volt zsidó. Szintén sok zsidó honvéd harcolt a szegedi, a győri és kassai zászlóaljakban.
A harcok idején több tábori rabbi szolgált a honvédségben, köztük Eichorn Ignác és Schwab Löw. Utóbbi a harcba induló zsidó honvédekhez intézett lelkesítő beszédet: „Bizonyuljatok Magyarhon igaz fiainak, úgy, mint a hős Makkabeusok méltó utódainak. Négy dolog az, mire figyelmeztetlek benneteket: Ti önként és szabadon választottátok hivatástokat; az ügy, melyért küzdtök, igaz, szent ügy; magatartástoktól függ becsületetek, mint zsidóké; életetek és sorsotok Isten kezében van.”
A szegedi országgyűlés a zsidó katonák helytállása előtt fejet hajtva mondta ki a zsidók egyenjogúsítását. A Budapestet elfoglaló Windischgrätz herceg egyértelműen Kossuth-pártiként kezelte és gyanús elemként tartotta számon a fővárosi zsidókat: „Budai és Pesti s kiváltképpen az Ó-Budai zsidókat intem, hogy minden akármi néven nevezendő a fölségsértő Kosuth-tal s az úgynevezett honvédelmi bizottmánnyal és a pártütő országgyűlésseli egyetértéstől őrizkedjenek, mert bizonyos tudomásomra esett, hogy a pártütők által többnyire éppen az izraeliták használtatják magokat kémekül és szállítókul, valamint a hamis és balhíreket terjeszteni is igen igyekeznek, hogy ez által félelmet, bizalmatlanságot gerjesszenek. Azért minden izraelitáért, aki a fentemlített vétkek miatt hadi- és rögtönítélet által elítéltetik, azon zsidó község, melyhez tartozik, 20.000 p. frt. bírsággal fog büntettetni.”
Az osztrák hatóságok a forradalom leverése után nagy összegű hadisarcot róttak ki a magyar zsidó közösségre, mert nem felejtették el, hogy hazafias vezetőik, rabbijaik szavára sok ezer zsidó fiatal lépett be a forradalmi nemzetőrségbe, hogy fegyverrel védje meg hazáját és annak kormánya által elismert, zsidó vallását.