A zsidó reneszánsz mára már ezt a dél-alföldi várost is elérte. Ma még ritka, de annál ünnepibb eseménynek adott otthont a Városháza által nemrégiben felújított hódmezővásárhelyi zsinagóga. Az új ruhát öltött zsidó imaházban közel hetvenen, rokonok, barátok és ismerősök gyűltek egybe, hogy a város zsidó közösségében hatvanegy éve nem látott szertartás részesei legyenek. A Vanderstein család első fiúgyermekének, Sámuelnek körülmetélését Köves Slomó rabbi és mohél celebrálta, Markovits Zsolt szegedi neológ főrabbi jelenlétében. Az újszülött a Sámuel nevet kapta. Az ünnepségen elhangzott beszédében a hitközség elnöke hangsúlyozta, hogy hatvanegy éve nem volt a városban ilyen ünnep és reméli, hogy a mostani esemény pozitív változások kiindulópontja lesz. Köves Slomó a kis Sámuel megható ünnepségét Sámuel próféta születéséhez hasonlította, akinek édesanyja, Hanna is sok évig várt, míg Sámuelnek életet adhatott. Ám megérte várni, mert Izrael prófétájává vált. A kiddust követően előkerült a Nagy Anyakönyv is, amelyben 1883-ból olvasható az első születésről szóló bejegyzés, a legutóbbi fiúgyermek pedig 1948-ból.

Most e dátum mellé kerül 2009. történelmi fordulópontja, amely remélhetőleg nem egyszeri kivételként, hanem egy pozitív folyamat kezdőpontjaként került megörökítésre.

Sok boldogságot és örömteli életet kívánunk az újszülöttnek és az egész családnak!

 

Megjelent: Egység Magazin 19. évfolyam 67. szám – 2014. augusztus 7.

 

Megszakítás