Yudi Dukes első halálozási évfordulóján szeretnék felavatni az új tekercset melyet emlékére írnak és amely finanszírozásához bárki csatlakozhat – írja a Crownheights.info.

Bizonyára sokan emlékeznek még a Pesti Jesiva egykori hallgatójára, a mindig jókedvű és rendkívül segítőkész Yudi Dukesra. Yudi 2002 szeptemberétől 2003 nyarának végéig tanult és tanított Budapesten, az 5763-as tanévben. Mivel magyar származású volt, nagyszülei jól beszéltek magyarul, így ő is nagyon jól elsajátította a nyelvet.

Yudi rabbiavatása után családot alapított az Egyesült Államokban és fontos pozícióban dolgozott a Chábád mozgalom oktatási központjában.

Tragikus módon a járvány elején megfertőzte a vírus. Hosszas kórházi ápolás és egy reményt keltő hazatérés után életét vesztette. Halálát feleségén és hat gyermekén kívül rengetegen gyászolják a zsidó világban, hiszen ahol megfordult – és a földgolyó számtalan pontján segítette a zsidó közösségeket – ott mindenki csak jó emlékekkel gondol rá. Yudinak különleges tehetsége volt a tóraolvasáshoz is, lakóhelyén, a New York államban fekvő Cedarhurstben több zsinagógában is ő látta el e fontos tisztséget.

Yudi betegsége alatt több micvakampányt is rendeztek a felgyógyulása érdekében, ezek közül a „Rakj tfilint Yudiért” kampányban Magyarországon is többen részt vettek.

Most Yudi szülei, testvérei és rokonai egy tóratekercset íratnak az emlékére, mely a tervek szerint az első jórcájtjára, azaz halálozási évfordulójára készül el. Yudi svát hó 8-án hunyt el, ez a dátum 2022-ben január 10-re esik. A tóratekercs költségének 40%-a már azelőtt összejött a családtagoktól, hogy a gyűjtés elindult volna. A fennmaradó költségek fedezéséhez itt tud hozzájárulni.

A Tóra megírását már elkezdték, méghozzá Yudi egyik fia, Baruch bár micváján, melyen az édesapa már nem vehetett részt személyesen. A család azt kéri az adományozóktól, hogy vállaljanak magukra valamilyen parancsolatot, melyet eddig nem gyakoroltak, vagy nem fordítottak rá megfelelő figyelmet és erről küldjenek nekik fotót, videót vagy írásos beszámolót. Sőt, ha lehet, találjanak maguknak tanulópárt a Yudi által alapított Jnet weboldalon, melynek célja, hogy egymástól távol élő zsidók számára is lehetővé tegye a közös tóratanulást.

Váljon minden, Yudi nevében megtett jó cselekedet, tóratanulás és adakozás rabbi Chájim Sneur Zálmán Jehuda ben Rabbi Áháron Léjb és Hinda Jocheved érdemévé.

 

Megszakítás