A tárgyalóasztaloktól és békekonferenciáktól távol, az átlagemberek látókörén kívül zajlik az igazi küzdelem Izrael földjéért.

Sötétedés után pokollá válik az élet számos izraeli farmon, ahol állandósultak a betörések, lopások, rongálások, ellehetetlenítve a zsidó földművesek és állattartók életét. Néhány éve régi-új kezdeményezés igyekszik a helyzeten változtatni: önkéntesekből verbuválódott csapat védi a zsidó tulajdonban lévő földeket.

Éjfél van, s a Jokneámhoz közeli, galileiai Bét Lechem mosáv kerítése mellett idegenek tűnnek fel. Azt figyelik, merre járnak az őrszemek. Ha nincsenek a közelben, talán ismét lehetőségük lesz juhokat és teheneket elhajtani. Ekkor azonban Slomó Lampert dzsipjének reflektorai világítják meg az utat, s a tolvajok üres kézzel távoznak.

Lampert csoportjának tagjai az izraeli társadalom minden rétegét képviselik. Bal- és jobboldaliak, vallásosak és világiak, vidékiek és városiak, vállalatvezetők és diákok, ügyvédek és fizikai munkások. Még az életkor sem jelent akadályt, legidősebb önténtesük 84 éves. Fegyverük és egyenruhájuk nincsen. Havonta egyszer őrszemnek állnak, hogy a zsidó farmereknek segítenek megóvni a termést, az állatállományt és a gépparkot a rendszeresen próbálkozó tolvajoktól, akik többnyire a környékbeli arab falvakból érkeznek.

 A kezdeményezés több mint száz éves múltra tekint vissza. 1909-ben Alexander Zaid és Jechezkél Chenkin alapították meg a Hásomer (Az Őr) nevű önkéntes csapatot (mely nem áll kapcsolatban a marxista Hasomer Hacair mozgalommal), hogy a Szentföld északi részén frissen alapított zsidó mezőgazdasági településeket védjék az állandó arab támadásoktól. Az ő példájukat követve éledt újjá a mozgalom Hásomer Háchádás, azaz Új Őr néven 2007-ben. Rövidesen 1500 önkéntes várta a hívásukat az ország minden részéből.

2
A tábortűz körül
Slomó Lampert körbevezet minket a mosáv kerítése mentén. Gyönyörű, nyári este van, de a közelgő éjszaka számos meglepetést tartogathat. Sajnos már gyilkosság is történt: tavaly májusban a 70 éves Dávid Ben Kaparát verték agyon a földjén dolgozó arab munkásai.

Slomó megáll és egy frissen vágott lyukat vizsgál a kerítésen. “A szomszédos arab településekről gyakran surranak ide tolvajok. Igyekeznek minél több helyen átvágni a kerítést, hogy egy későbbi akciójuk során hasznukat vegyék a lopott termény vagy gépek kicsempészésénél, az állatok elhajtásánál.” Ekkor egy autó fékez a közelben. Slomó rögtön odasiet. Látja, hogy három arab érkezett, feltehetőleg terepszemlét tartani. “Nincs itt semmi keresnivalótok, tűnés innen!” – kiált rájuk. A sofőr kiköp az ablakon, káromkodik egy cifrát, majd elhajt. “Ezek a kedves szomszédok már évek óta keserítik a helyiek életét. A hatalmas anyagi kár miatt számos farmer felhagyott a mezőgazdasági munkával, és elhagyta a földeket, melyek így arab kézre kerülhetnek. Minnél inkább jelen vagyunk a területen, annál egyértelműbb az üzenetünk: a földek zsidó tulajdonban maradnak!”

Folytatjuk a dzsiptúrát Slomóval a mosáv környékén, figyeljük van-e mozgás a sötétben. “A rámádán ideje alatt nagyon megnövekedett az állatlopások száma. Az egész napos böjtölés után a muszlimok nagy lakomát rendeznek minden este, melyhez jól jön a mosávból lopott bárányok húsa. Sajnos a rengeteg veszteség miatt lecsökkent a zsidó állattartók száma, sokan feladták az állandó fosztogatással és vandalizmussal való küzdelmet. Mi azért vagyunk itt, hogy véget vessünk ennek.”

Hajnali kettőkor tábortűz körül ülő férfiak csoportjához érünk. Mellettük több száz kecske és bárány pihen. “Hajnalig itt maradunk.” – mondják. “Ha látják, hogy éberen őrködünk, nem mernek közelíteni. Figyelni kell, mert egy nyáj elhajtásához elég öt perc is.” A tűz mellett találjuk a 18 éves Menáchem Goldenberget is. Barátaival együtt egy évvel elhalasztották a hadseregbe vonulást, hogy itt lehessenek. “Többet kapok, mint amennyit adok. Itt megtanultam, milyen egy ügyért harcolni, hinni valamiben, és tenni is érte.” Idejüket megosztják a tanulás és az őrködés között. “Az arabok eleinte nagyon meglepődtek, amikor látták, hogy van merszünk szabadon legeltetni az állatokat a környéken. Korábban gondolkodás nélkül behajtották az állataikat a mosáv földjére legelni, mert tudták, hogy következmények nélkül megtehetik. Ha érkezett is bejelentés a rendőrségre, nem történt semmi. Most azonban aprólékosan dokumentálunk minden behatolást, és a bizonyítékok csatolásával feljelentés teszünk. Ez végre meghozta az eredményt. A lopások száma is jelentősen lecsökkent, mióta itt vagyunk.”

9
Munkában a terepen
A Somer Háchádás önkéntesei nem keresik a konfliktust. A lényeg, hogy jelenlétük jól látható legyen. Őrjáratokat tartanak, tábortüzeket gyújtank, jelen vannak a területen. Ez elég ahhoz, hogy világossá tegyék szomszádaik számára: a földnek van gazdája.

Slomó Lampert, aki már több, mint egy évtizede segíti a mozgalmat, megjegyzi: “Fontos, hogy a zsidó farmerek tudják: a nép törődik velük. Korábban nagy volt a keserűségük. Bár rendkívül fontos szolgálatot tettek az országnak azzal, hogy művelték a földet, élelmiszert termeltek, és állatokat neveltek, mégsem kapták meg az elvárható figyelmet és segítséget. Egyedül nem voltak képesek meggátolni a folyamatos lopásokat és rongálásokat. Úgy érezték, az ország cserben hagyta őket.” 

Slomó és barátai akkor döntötték el, hogy tesznek valamit, miután több megrázó esetről szereztek tudomást. Ilyen volt pl. Daniel Kleinhork esete Givát Nili mosávból. Kleinhorn Argentínából érkezett, és úgy tervezte, hogy Izraelben is marhatenyésztésből fog megélni. Vásárolt néhány tucat állatot, és jelentős költséggel kerítést épített legelője köré. Egy reggel azonban a kerítésen hatalmas lyuk éktelenkedett, és az állatoknak egytől egyig nyoma veszett. Kleinhork követte a nyomokat, melyek a közeli arab falu, Kara határába vezették. Egy olajfaligetben talált rá egy nagy halom marhafejre. Mint kiderült, állatait a tolvajok még hajnalban levágták és húsukat eladták a falubelieknek. Kleinhork azonban nem adta fel a küzdelmet. Rokonai segítségével megerősítette a kerítést, és újabb szarvasmarhákat vásárolt. Bízott benne, hogy ez alkalommal sikerrel jár, és képes lesz biztosítani megélhetését. Nem így történt. Az arabok ismét betörtek a legelőre, és elvitték az állatokat. Ezt a kárt már nem volt képes finanszírozni, ráadásul állami segítséget sem kapott, így elhagyta a legelőt, és beköltözött egy városba.

Kobi Cárfáti az alsó-galileiai Mászád településen építette fel házát. Állami földet bérelt a közelben, ahol kecskenyájat tartott fent. Hamarosan azonban lába kelt a nyájnak. Mint kiderült, a szomszédos faluban élő, vele kifejezetten jó viszonyt ápoló arab ismerősei voltak a tettesek. Ezután új állatokat vásárolt, de ismét elhajtották őket. Miután ez még néhányszor megismétlődött, úgy döntött, kiköltözik házából, és a legelőn, állatai mellett tölti az északákat. Végül követte őt a mezőre felesége és fia is. Kobi számos alkalommal sikeresen kergette el a tolvajokat, egyszer azonban két arab vascsövekkel támadt rá, és kis híján agyonverték. A rendőrség rövid idő múltán eredmény nélkül zárta le a nyomozást.

Ámirám, egy másik galileai farmer korábban rendőrségi nyomozóként dolgozott. Régi álmát valósította meg azzal, hogy Kármiel város mellett, egy 400 hektáros földet kibérelve, juhokat kezdett tartani. A környékbeli arab falvak, Deir-ál-Ászád, Madzsd-ál-Krum, Náfách, Jánuách és Járká lakói sajátos módon köszöntötték új szomszédjukat: megrongálták a kerítését, ellopták a szerszámait és az állatait, illetve kivágták számos olajfáját. Tapasztalt rendőrként a hivatalos feljelentés mellett magánnyomozásba is kezdett. Hamarosan rá is talált az elveszett nyájra az egyik közeli faluban. A rendőrség segítségével visszakapta juhait, de az eset nem riasztotta el az elkövetőket. Néhány nappal később Ámirám egy mérges kígyót talált dzsipjének ülésén.

Egy öt évvel ezelőtti kormányzati vizsgálat felderítette, hogy a farmereket semmilyen hivatalos szerv sem képviseli, amikor a szomszédos települések lakói fosztogatják birtokaikat. Kiderült továbbá, hogy bizonyos helyeken védelmi pénzt szednek az elkövetők, és halálosan megfenyegetik azokat a károsultakat, akik feljelentést tennének a rendőrségen, vagy megfigyelőkamerákat akarnak felszerelni. Az utóbbi években 50 százalékkal emelkedett a lopások száma, a feltárt esetek száma azonban 80 százalékkal csökkent. Bár létrehoztak egy rendőri egységet, melynek feladata az ilyen jellegű bűncselekmények megakadályozása, egyelőre a tervezett létszám alig több, mint felét töltötték be, és a munkájuk sem túl hatékony.  

4
Kerítés megerősítése
A lehetetlen helyzet miatt mind több zsidó farmer hagy fel a mezőgazdasági munkával. Jó példa erre Kfár Hánászi kibuc, ahol eddig 400 hektár földet hagytak parlagon, mert képtelenek megakadályozni a szomszédos arab településről, Tuba Zangariából érkező tolvajok károkozását. A közeli Ámiád kibucban már 1300, Nácrát Ilitben pedig 2000 hektár föld hever parlagon, ugyanezen ok miatt.

Késő északai túránk folytatódott Slomóval. Hamarosan Rámát Jochánán kibuchoz érkeztünk, ahol két önkéntes várt bennünket. Elmondták, hogy ők az egyik idős kibuctag, Ájelet Gordon asszony hívására érkeztek. Ájelettől tavaly 10 bikát és 30 tehenet loptak el. Saját maga talált az elkövetők nyomára, akik addigra már levágták az állatokat. A rendőrség ez esetben közbelépett, és megtéríttette a kárt. Az eset után azonban különös jelenség vette kezdetét: minden sikeres ellés után másnapra eltűntek a borjak. Ájelet tudta, hogy ismét neki kell nyomoznia, ha eredményt akar látni. Lefizetett valakit, aki megtalálta az elkövetőket, és úgy tett, mintha meg akarná vásárolni a borjakat. Az alkudozást rögzítette egy rejtett felvevővel. Amikor Ájelet meghallotta a tolvajok hangját, majdnem elájult: arab barátai voltak azok a szomszéd faluból.

Ájelet egyik segítője Sir Levinger, a déli Sádmot Devora településről. A diáklány informatikusnak tanul a Ben-Gurion Egyetemen, de havonta kétszer északra utazik, hogy őrködjön a kibuc földjein. “Magam is földműves családból származom. A mi életünket is beárnyékolta a negevi beduinok folymatos fosztogatása. Minden elvittek, ami mozdítható volt: terményeket, állatokat, járműveket. Tudom jól, mekkora fájdalom egy farmer számára, amikor az általa verítékkel megtermelt javaktól fosztják meg. Amikor hallottam a Hásomér Háchádás megalakulásáról, rögtön tudtam, hogy közöttük a helyem.” Sir már évek óta önkénteskedik. Elmondta, hogy nem mindenkit az ideológia vezérel, amikor csatlakozik hozzájuk. “Vannak, akik csak ki akarnak lépni a taposómalomból, élvezik, hogy a természetben vannak, a szabad ég alatt. Ez persze nem teszi kevésbé értékessé a munkájukat. A járőrőzés alatt gyakran találunk elszórt szemetet, tűzrakás maradványait, azaz nyomokat a tolvajoktól, akik várták a megfelelő pillanatot a besurranásra, de jobbnak látták visszafordulni, amikor felfigyeltek a közeledtünkre.” Sir társa Erán Szolomon volt, aki civilként minőségbiztosítási ellenőrként dolgozik, s havi egy szolgálatot vállal. “Azért vagyunk itt, hogy a Gálil zsidó kézben maradjon. Nem hagyjuk, hogy elűzzenek minket a földjeinkről.”

Mivel a Hásomer egy önkéntes szervezet, tagjai maguk gondoskodnak az utazásukról, ételükről, italukról. “Mindenki azt gondolja, hogy a hit Erec Jiszráel fontosságában kizárólag a jobboldal privilégiuma, míg a békére való törekvés csak a baloldalnak fontos.” – mondja Eli Keinan, egy biztosítótársaság menedzsere Ráánánából. “Élénk vitákat folytatunk éjjelente a tábortűz körül, de egy dologban mindannyian egyetértünk: a sorsunk összefonódik az ország sorsával.” Amikor Keinan elhatározta, hogy csatlakozik a csoporthoz, több ismerőse rosszallását fejezte ki. Leginkább régi barátja, Cvi Máor ellenkezett vele. Mára azonban ő, a Klálit egészségbiztosítási pénztár egykori igazgatóhelyettese, is tagja a mozgalomnak. “Eleinte kinevettem Keinant.” – ismeri el. “De ma már magamon is nevetek, hiszen időközben én is csatlakoztam. Kíváncsi voltam, mit csinál az én bolond barátom a galileai éjszakában. Azt gondoltam, talán a hadsereg után érez nosztalgiát. De most én is itt vagyok, és boldoggá tesz a tudat, hogy még ebben az életkorban is tudok valamit tenni az ország és az itt lakók védelmében.  Ez egy szent kötelesség.”

Dr. Avi Mizrachi az Ászáf Hárofe kórház orvosa, de havonta egyszer ő is a földeken áll szolgálatba. A Szikamor farmot védi, amely az egykori miniszterelnök, Áriel Sáron tulajdonában volt. “A barátaimmal együtt jövünk. Nem keressük a konfliktust, egyszerűen csak tábortüzet gyújtunk, elemlámpákkal pásztázzuk a környéket, egyértelművé tesszük, hogy itt vagyunk és figyelünk. Ha valaki konfrontálódni akar az arabokkal, az máshova menjen. Mi annak örülünk, ha csendben telik az éjszaka. A lényeg, hogy mindig álljon valaki az őrposzotkon Izrael minden pontján.”

Forrás: Mishpacha Magazine, 2015. október 7.

A szervezet weboldala: http://hashomer.org.il/