Több mint 1%-kal több
 

Jelentősen nőtt az EMIH és a Chábád 1%-os támogatottsága

 

Mint ismeretes a polgárok minden évben adójuk 1%-t ajánlhatják fel egy egyháznak és egy civil szervezetnek, közte alapítványoknak is. A Chábád hagyományosan a legtámogatottabb zsidó alapítványok egyike. Már tavaly is megelőzte a MAZSÖK, a MAZS és a ZSOIK alapítványokat. 2005-ben az adózók 2 703 150 Ft-t ajánlottak fel a Chábád számára, idén viszont már 3 946 768 Ft volt a felajánlások összege. Az EMIH is hasonlóan jól szerepelt ebben a megmérettetésben. Hiszen tavaly közel hatszázan hatmillió forintot ajánlottak fel az egyház számára. Az idén ez 8 954 774 Ft -ot tett ki, közel ezer támogatótól.

A felajánlott forrásokat az EMIH a Hanna Női Klub rendezvényeire, a közel 20 ezer háztartásba kipostázott Zsidó Naptár kiadására és terjesztésére, a Segítő Kéz – Szociális

Segélyközpont ellátására és a Zsidó Tudományok Szabadegyetemének fenntartására fordítja. A Chábád Alapítvány az összeget könyvkiadásra a zsidó felnőtt- és gyermekoktatásba fekteti.

A 2008. május 20-ig benyújtandó (2007. évre vonatkozó) SZJA bevallásában ismét rendelkezhet személyi jövedelemadójának kétszer 1%-ával, valamely egyház, illetvetársadalmi szervezet javára.
Kérjük, támogassa idén is egyházként az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget,

 
amelynek technikai száma:1287

illetve alapítványként a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítványt, melynek adó-száma: 19663038-1-42

A támogatáshoz csupán annyit kell tennie, hogy a mellékelt borítékot a benne található

rendelkező nyilatkozattal lezárja és a lezárás mentén aláírja, majd az adatok kitöltése után eljuttatja az adóhivatalba adóbevallásával együtt. Ha ön nem adózik, akkor a rendelkező borítékot kérjük adja tovább másnak.

Zsidó Egyházak – 2006
felajánlott 1% forintban
felajánlók száma
5. MAZSIHISZ 64 063 752
5562
14. EMIH
 8 954 774
917
28. MAOIH
 3 640 592
283

Köszönjük támogatásukat! Ebben az állhatatos munkában minden fillér számít.

 

Megjelent: Egység Magazin 18. évfolyam 63. szám – 2014. augusztus 5.

 

Megszakítás