Jáákov Orenstein rabbi (1755-1839) történetét a chabad.org oldalon adta közre Hillel Baron rabbi.
A Sulchán Áruch törvénykódexet magyarázó, nagyra becsült Jesuot Jáákov könyv szerzője Lemberg (Lviv) rabbijaként szolgált és egész Galícia egyik legnagyobb tóratudósának számított. Egy nap megjelent előtte a samesz, a zsinagóga mindenese, hogy bejelentse lemondását. Arra hivatkozott, hogy a rengeteg tennivaló mellett alig maradt ideje a tóratanulása, ráadásul a hitközség világi vezetése sem bánt vele megfelelően.
A rabbi meglepő választ adott a számára: „Ha egy héttel ezelőtt jössz, egyetértettem volna veled, sőt, magam is a lemondásomat fontolgattam. A múlt héten azonban történt valami, ami miatt alaposan át kellett gondolnom, hogy valóban kész lennék-e elhagyni a közösségemet.
Van egy barátom, akivel még a jesivában tanultunk együtt. Miután megházasodtunk, elváltak útjaink. Én rabbi lettem, ő pedig üzletember. Eleinte jól ment a sora és nagy vagyont halmozott fel, de egyszer csak elpártolt tőle a szerencse. Annyira elszegényedett, hogy még a családja alapvető szükségleteiről sem tudott gondoskodni. Amikor a lánya eladósorba került, semmi pénze sem volt, hogy kiházasítsa. Akkor ellátogatott hozzám Lembergbe és arra kért, hogy segítsek neki adományokat gyűjteni a helyi közösségben. Nagyon örültem, hogy annyi év után viszontláthattam és természetesen megígértem, hogy mindent megteszek az érdekében. Este elmentünk a zsinagógába, ő pedig az ima után ott maradt egy kicsit tanulni. Azt gondoltam, hogy visszatalál majd a házamba egyedül, ezért magára hagytam. Szegény annyira ki volt merülve a hosszú utazástól, hogy elaludt a könyv felett és csak késő éjjel tért magához. Visszament a házamhoz, de mi már mind aludtunk, a kapu pedig zárva volt. Addig bolyongott az utcákon, amíg össze nem találkozott egy modern öltözetű zsidó emberrel, aki magához invitálta aludni. Másnap reggel a vendéglátója még táleszt is tfilint is kölcsönzött neki a reggeli imához, majd bőséges reggelit szolgált fel. Eközben elbeszélgettek és a barátom elpanaszolta neki utazása célját. Ekkor a vendéglátó elvitte az irodájába és utasította a könyvelőjét, hogy az összes elérhető készpénzt adja oda neki. Ezután kikísérte a barátomat, minden jót kívánt neki és az útjára bocsájtotta.
A barátom a történtektől megszédülve tovább állt és csak később fogta fel, hogy milyen különleges jótevő fogadta a kegyeibe. Megpróbált visszatalálni hozzá, hogy illő köszönetet mondjon, de nem járt sikerrel. Végül eljött hozzám és részletesen beszámolt a történtekről. Miután végighallgattam, így szóltam magamban: Hogy lennék képes elhagyni ezt a közösséget, melynek ilyen nagyszerű, szerény és bőkezű tagjai vannak? Ezért azonnal a maradás mellett döntöttem és úgy vélem, hogy neked is ezt kellene tenned!”
A samesz ezt hallva rögtön visszavonta lemondását és élete végéig a zsinagóga samesza maradt.
Fotó: chabad.org