A rendező részvételével vetítettek le a holokausztról szóló dokumentumfilmet iráni diákoknak.

“A film levetítése előtt tartottam egy magyarázó bevezetőt Anne Frankról és a holokauszt történetéről”  – nyilatkozott Jakov Sedlar, horvát filmrendező azután, hogy művét titokban levetítették diákok és tanáraik számára Iránban.

Az “Anna Frank: Egykor és most” c. filmet egy vidéki színházban mutatták be – annak ellenére, hogy az iráni hatóságok azt nem hagyták jóvá korábban. A résztvevők biztonsága érdekében nem közöltek információkat a vetítés részleteiről – olvasható az Algemeiner honlapján.

“A vetítést követően egy órán át beszélgettem a hallgatósággal. A diákok soha nem hallottak még Anna Frank történetéről, és csak két diák tudott bármit a holokausztról” – osztotta meg élményeit Jakov Sedlar. “Sokat beszélgettünk arról, hogyan hat a művészet a mai világra. Majd a végén egy diák odajött hozzám és azt mondta: “Köszönjük, hogy megtanított bennünket valami újra”.

Az iráni vezetőség legmagasabb rangú vezetői rendszeresen tesznek holokauszt-tagadó megnyilvánulásokat. Ahogy arról korábban beszámoltunk, több alkalommal is rendeztek olyan karikatúra versenyt Teheránban, melynek célja a holokauszt szörnyűségeinek tagadása és kigúnyolása volt.

zsido.com

Kép forrása: jpupdates.com