Zsoltár.
Uram, ki felruházod a kopár mezőket, / S áldott napod rásüt a legzordabb tájra, / Uram, ki űzöd a villámló felhőket / Országról-országra: / Tisztítsd meg a lelkem, ha bűn tapad rája. / Legyen olyan tiszta mint tavasznak virágja.
Uram, már vénülök, az éveim eljárnak / S olykor összeteszem imára kezem, / És mintha hallanám jámbor, jó anyámat. / Hogy imádkozik velem. / De nincs nyugvásom, vétkek, mulasztások / Elűzik pillámról, elűzik az álmot.
Uram, ki a telet elkergeted tőlem, / S úgy jön a tavasz el, akár csak az álom, / (Mint kialvó mécses, úgy fogyok erőben) / Add vissza ifjúságom. / Add vissza Uram a hitemet, a régit / Ne távozzak úgy el, mint ama pogányok, / Kik a te egedet hitetlenül nézik!
|
A verset Peterdi Andor (szül.: Pollák, 1881–1958) költő, újságíró és műfordító írta, aki a felvidéki Sopornyán látta meg a napvilágot.
Cseh Viktor gyűjtéséből. Forrás: Peterdi Andor, „Zsoltár.”, Egyenlőség, 1912. 31. évf. 10. szám, melléklet, 3. old. |