Mit jelent kétezer évvel a Második Szentély lerombolása után a Tisa Beav a mai izraelieknek?
A szombat kimenetele után sok ezren igyekeztek a Siratófalhoz, hogy ott olvassák el Jeremiás sirámait, illetve imádkozzanak, tanuljanak. Ilyenkor nem csak a vallásosak, hanem az izraeli lakosság szinte minden rétegéből érkeznek ide. A hagyományok szerint mezítláb vagy egyszerű szandálban jönnek és a földön, vagy alacsony széken ülve mélyednek el a közös gyászban.
Simon vagy tíz fiatal fiúval együtt a Zsidó negyed főterén a földön ülve énekel. Szerintük Tisa Beav veszteségét inkább érezni lehet, ezt fejezi ki a szomorú dallam is. A mellette ülő Baruch azt mondja, hogy képzeljem el, ha a házamat lerombolnák és nem lenne otthonom, éjjel az utcán kellene bolyonganom. Jelenleg az Örökkévaló is, képletesen, hazátlan, nincsen otthona.
Moriya épp a Siratófal felé igyekszik. Szerinte Tisa Beav a zsidó nép egységére emlékeztet, hiszen a Második Szentély pusztulásának előestéjén az akkori zsidók főleg az egymás elleni, és nem a rómaiakkal vívott harccal voltak elfoglalva.
Arkagyij, aki Minszkből érkezett a kilencvenes évek elején, minden évben eljön a Siratófalhoz, és arra gondol, hogy ez lesz az utolsó gyásznap, és talán még az életében megláthatja az újjáépült Szentélyt.
Tomer és Ariel Gmárát tanulnak a Siratófal mellett. Számukra Izrael léte és ereje a Megváltás kezdetét jelentik, de a legfontosabb, a Szentély, még hiányzik. Véleményük szerint a legfontosabb, hogy a „szinát hinám” (az oktalan gyűlölet) megszűnjön a zsidóságon belül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy igyekezni kell minden nap még jobb emberként viselkedni és minél többet tenni az „ahavat hinám” (az ok nélküli, spontán szeretet) elterjedéséért.
Dan Diamant
A szerző fotói
