Végre valaki észrevette a kettős mércét!

Nagy vihart kavart a napokban Donald Trump intézkedése, mely szerint hét, főként muszlimok lakta ország állampolgárai nem léphetnek az Amerikai Egyesült Államok területére. A döntést kritizáló Theresa May brit miniszterelnök a minap arra is emlékeztetett: számos arab ország évtizedek óta hasonló bánásmódot alkalmaz Izraellel szemben.

Az ügy szerdán került a brit parlament elé, amikor Theresa Villiers képviselő a Konzervatív Párt részéről felszólalásában hangsúlyozta: „A Trump által listára vett országok többsége teljes mértékben tiltja az izraeli állampolgárok belépését”.

Theresa May válaszában megerősítette az elhangzottakat és kiemelte: „Valóban fontos tisztában lenni a világban lévő diszkriminációval és kitiltásokkal, amelyben az izraeli lakosoknak is részük van”. Majd hozzá tette: „Várom már azt a napot, amikor a mélyen tisztelt ellenzék élén álló úriember feláll és ezt is elítéli”.

Válaszként a Munkáspárt képviselője azt mondta, Jeremy Corbyn, a párt elnöke minden valláson vagy származáson alapuló kitiltást ellenez. A baloldali felszólaló szerint az izraeli-palesztin konfliktus mentén kialakult vitákat az ENSZ által meghatározott módon kellene orvosolni – közölte a Jewish News.

Az izraeli állampolgárokat kitiltó országok között olyan államok szerepelnek, mint Szíria, Szaúd-Arábia, Irak, Libanon, Banglades, Egyesült Arab Emírségek, Pakisztán, Líbia, Malajzia, Szudán, Jemen, Algéria, valamint Irán.

zsido.com

Kép forrása: Jewish News