Waverley önkormányzata szerint nem építhet zsinagógát a helyi zsidóság, mert könnyen a terrorizmus célpontjává válhatnak.
Nagy port kavart az a hír, mely szerint egy ausztrál bíróság is jóváhagyta azt a döntést, amellyel a waverley-i önkormányzat tanácsa megtagadta a helyi zsidó közösség számára, hogy zsinagógát építsenek a városban. Az indoklás szerint azért nem épülhet fel az intézmény a helyiek és turisták körében egyaránt népszerű Bondi Beach-en, mert az könnyen terrortámadás célpontjává válhat – olvasható a Jewish Telegraphic Agency honlapján.
„Ez a döntés páldátlan” – mondta Yehoram Ulman rabbi nyilatkozatában a történtek kapcsán. „Nagy súlyú következményei lehetnek. Lényegében azt sugallja, hogy semmilyen zsidó szervezetnek nem szabadna léteznie a környéken. Elfojta a zsidóság létezését Sydney-ben, és voltaképp egész Ausztráliában precedenst teremt, ezáltal pedig épp a terrorizmust jutalmazza” – fogalmazott a rabbi. Vic Alhadeff, a Zsidó Képviselőház vezetője szintén elítélte a döntést, és „szomorú napnak” nevezte a bejelentés dátumát.
Későbbi nyilatkozatában az önkormányzat azt írta, a döntést valójában egy helyi földhasználati bíróság hozta, amely szerint a zsinagóga felépítése „lehetséges veszélyt jelentene a használói és a nyilvánosság más tagjai számára”.
zsido.com
Kép forrása: JTA