Egy izraeli állampolgár is van a Maliban történt terrorakció halálos áldozatai között. 19 embert öltek meg iszlamista terroristák egy bamakói luxushotelban, a nyugat-afrikai országban.

Az izraeli férfi Mali kormányának dolgozott tanácsadóként, rendszeresen utazott az országba – számol be róla a Haaretz c. lap izraeli kormányzati forrásokra hivatkozva. Egy másik izraeli állampolgárnak szerencséje volt, őt 169 emberrel együtt sikerült kimenekíteniük a biztonsági erőknek, amikor visszafoglalták a Radisson Blu Hotelt. Nem ez volt az első ilyen támadás az országban az utóbbi időben, a kormány ugyanis harcol az iszlamista lázadókkal az ország északi részén. A támadást összefüggésbe hozzák azzal is, hogy a kormány korábban segítségül hívta a francia hadsereget a felkelők ellen.

A szállodában volt az Air France 12 munkatársa, ők mind túlélték a támadást és sikerült elmenekülnie a török légitársaság alkalmazottainak is. A beszámolók szerint a halottak között kínai és amerikai polgárok is vannak – olvasható a forward.com összefoglalójában.

Kép: nbcnews.com

Megszakítás