Hoppá, munkáspárti képviselőnő kezdeményezte az eljárást. Vajon mit szól hozzá a pártelnök?

Joan Ryan brit munkáspárti képviselőnő levélben fordult a belügyminisztériumhoz, és kérte, hogy tiltsák meg Dzsibril Rádzsub, a Palesztin Hatóság, és az azt irányító PFSZ (Fatah) terrorszervezet egyik vezetőjének belépését a szigetországba. Ryan indoklásában kifejtette, hogy a palesztin politikus a közelmúltban számos alkalommal dicsérte a különböző terrorcselekmények elkövetőit és újabb támadások végrehajtására bíztatott.

„A belügyminisztérium hatáskörében áll, hogy megakadályozza olyan, más állampolgárságú személyek beutazását az Egyesült Királyságba, akik támogatják, elősegítik és dicsőítik a terrorizmust, illetve másokat terrorcselekmények elkövetésére buzdítanak. Felhívom figyelmüket Dzsibril Rádzsubra, a PFSZ központi bizottságának tagjára, a Palesztin Olimpiai Bizottság vezetőjére. A csatolt dokumentumokból látható, hogy az illető személy hosszú idő óta uszít támadások végrehajtására, és magasztalja az elkövetőket. Meggyőződésem, hogy amennyiben a belügyminisztérium megtiltja Rádzsub beutazását az országba, azzal egyértelműen jelzi, hogy Nagy-Britannia nem tűri meg a terrorizmust.”

Dzsibril Rádzsub
Dzsibril Rádzsub
Dzsibril Rádzsub
Dzsibril Rádzsub
Néhány idézet a Ryan által csatolt dokumentumokból:

„Kijelenthetem, hogy bárki is követ el egy önálló hőstettet [=merényletet], mi a PFSZ-ben áldásunkat adjuk rá és támogatjuk őt. Hősnek tartjuk, a palesztin nép koronájának, mint Muhannad Halabit.”

Halabi 19 éves joghallgató volt, aki két embert késelt halálra Jeruzsálemben, majd a kiérkező rendőrök agyonlőtték. Ezt követően utcát neveztek el róla szülőfalujában és a Palesztin Ügyvédi Kamara tiszteletbeli jogásznak nevezte ki.

„A nemzetközi közösség nem fogadja el, ha felrobban egy autóbusz Tel-Avivban, de azzal nem foglalkozik, hogy mi történik egy telepessel vagy egy katonával a megszállt területeken, ha rossz helyen van rossz időben. Senkit sem érdekel. Ezért tehát úgy kell harcolnunk, hogy a világ közvéleménye továbbra is minket támogasson.”

Joan Ryan
Joan Ryan
A brit belügyminisztérium még 2005-ben fogadta el azt a határozatot, mely a terrorizmus dicsőítését az „elfogadhatatlan viselkedésformák” kategóriájába sorolta. E rendelkezés alapján meg lehet tagadni olyan külföldiek belépést az Egyesült Királyság területére, akik az „elfogadhatatlan viselkedésformák” egyikével gyanúsíthatóak.

Ryen meggyőződése, hogy a fenti rendelkezésben foglaltak illenek Dzsibril Rádzsubra, és reméli, hogy hamarosan elmarasztaló döntés születik ügyében, melyet más országok is átvesznek majd.

Forrás: Arutz7

 

Megszakítás