A B’nai Brith nemzetközi zsidó szervezet nyomására töröltek egy olyan rendezvényt Kanadában, mely egy arab terroristának állított volna emléket. A torontói Trinity-St. Paul’s United Church temploma július 13-án adott volna helyet a „Ghassan Kanafani Ellenállási Művészeti Ösztöndíj” rendezvényének, melyet a Palesztin Ifjúsági Szervezet (PYM) szervezett.

Kanafani a Nemzeti Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) nevű, marxista terrorszervezet egyik vezetője volt, és 1972-ben részt vett a Ben-Gurion repülőtéren végrehajtott merényletben, mely 26 halálos áldozatot szedett. Kanafanit nem sokkal később a Moszad likvidálta Bejrútban. A PFLP-t egyébként hivatalosan is terrorszervezetként tartják számon Kanadában.

„A PYM hosszú ideje dicsőíti a terrorizmust. Az ösztöndíj leírásában „tollal vagy fegyverrel vívott ellenállásra” szólította fel a palesztinokat, továbbá lefordították egy másik terrorista, Mohammad Tareq utolsó szavait és arra biztatták az ifjúságot, hogy az ő példáját követve folytassák a merényleteket. Szégyenletes és groteszk, hogy a templom egy ilyen szervezet számára biztosít helyiséget.” – közölte a B’nai Brith. Tareq 2018-ban a Jeruzsálem mellett fekvő Ádám településen késelt meg három embert. Egyik áldozata meghalt. A támadás közben egy helyi lakos végzett vele.

A „Palesztina cionista kolonizációja és megszállása ellen küzdő” diákszervezet ösztöndíjára olyan művészeti alkotásokkal jelentkezhetnek Kanadában, vagy az Egyesült Államokban élő arab fiatalok, melyek a „palesztin identitást” és a „Palesztinához való kötődést” mutatják be.

A B’nai Brith kanadai csoportja felhívást és petíciót tett közzé, melyben felszólították a templomot, hogy töröljék a meghirdetett rendezvényt. A templom összehívta az intézőbizottságot, majd szavazással a rendezvény ellen foglaltak állást.

„A templom évente több mint száz rendezvény számára biztosít helyszínt. Eredetileg úgy ítéltük meg, hogy a PYM programja összhangban áll közösségünk művészetpártoló és a közel-keleti békefolyamatot támogató szellemiségével. Amint kiderült, hogy a helyszín biztosítása ez alkalommal nem állna összhangban a templom szabályzatával, töröltük az eseményt. A múltban még soha sem működtünk együtt a PYM szervezettel. Közösségünk spirituális vezetője, Cheri DiNovo tiszteletes nem vett részt az eredeti döntés meghozatalában, és támogatja az esemény törlését, továbbá találkozót kezdeményezett a B’nai Brith és a zsidó közösség tagjaival – állt a templom közleményében.

„Megkönnyebbülten értesültünk arról, hogy a templom végül a megfelelő döntést hozta meg, s ezzel megakadályozták egy szörnyű terrorista dicsősítését. Köszönjük támogatóinknak, hogy gyorsan és hatékonyan léptek fel felhívásunkat követően” – mondta Michael Mostyn, a kanadai B’nai Brith igazgatója. ” A történet ezzel együtt nem ért még véget. Tovább folytatjuk a vizsgálatot annak érdekében, hogy kiderüljön: miként lehetséges, hogy egy terroristáról elnevezett ösztöndíj működhessen Kanadában és az Egyesült Államokban? Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megszüntessük” – tette hozzá.

A Simon Wiesenthal Központ elnöke, Avi Benlol közleményben értékelte a történteket: „Elismerésünket fejezzük ki a templom számára, amiért ellenálltak a terrorizmus dicsőítésének és törölték a rendezvényt, ám fel kell szólítanunk az egyházakat és más, rendezvényhelyszínt biztosító szervezeteket, hogy alaposan vizsgálják meg, hogy az általuk fogadott szervezetek szellemisége megfelel-e a saját értékrendjüknek és szabályzatuknak”.

A kanadai B’nai Brith már több alkalommal lépett fel az országban tapasztalható antiszemita események ellen. 2017-ben az Ontariói Tanárképző Főiskola egy oktatójának eltávolítását követelte, szintén az arab terrorizmus támogatása miatt. 2016-ban rendőrségi feljelentést tett, mert Calgary önkormányzata egy antiszemita bejegyzést tett közzé hivatalos weboldalán. Hasonló esetről például itt számoltunk be a Winnipegi Egyetem egy eseményével kapcsolatban, itt pedig a montreali McGill Universityn történteket mutattuk be.

A B’nai Brith felmérése szerint Kanadában már harmadik éve folyamatosan emelkedik az antiszemita incidensek száma. 2017-ben 1752 incidenst jegyeztek fel, 2018-ban pedig 2041-et.

zsido.com

Forrás: Arutz7, CJnews

 

 

 

Megszakítás