Reuvén Rivlin olyan 12 éves lányokat és 13 éves fiúkat fogadott, akik terrorcselekményben veszítették el valamelyik hozzátartozójukat. A hatvan gyermek számára a jeruzsálemi elnöki rezidencián rendeztek ünnepséget, melyen Izrael egyik legnagyobb popsztárja, az Euróvízió győztes Netá Bárziláj is fellépett.

“Ma ünneplitek azt a fordulópontot, amikor gyermekből felnőtté értek, amikor kialakítjátok saját szemléleteket, amikor vallási szempontból nagykorúvá váltok, amikortól már felelősek vagytok a tetteitekért. Sajnos mindnyájan elveszítettetek egy anyát, egy apát, egy testvért vagy más családtagot. Túl korán, már gyermekként fel kellett nőnötök. Azt kell, hogy mondjam: hősökké váltatok. Amikor rátok pillantok, ahogyan erősen, vidáman és mosolyogva álltok itt, amikor árad felém a belőletek sugárzó energia, azt érzem, hogy ti adtok nekem erőt” – mondta az elnök.

A gyermekeket idén Áchijá Emánuel Fischer képviselte, aki nővérét, Ádvát veszítette el egy merényletben, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy útkereszteződésben, Petách Tikva közelében, 2003 telén. A támadásban négy izraeli halt meg, köztük a 20 éves Ádvá, aki éppen hazafelé igyekezett Kfár Szábába.

“Mi itt mindannyian hamar felnőttünk, jóval a bár vagy bár micvánk előtt. A történetekből és fényképekből, melyeket Ádváról láttam, megértettem, hogy milyen fényt jelentett ő családunknak. Biztos vagyok benne, hogy odaföntről most büszke rám” – mondta Áchijá, aki két évvel nővére halála után született. Áchijá a bár micvájára kapott ajándékokat egy fogyatékkal élő gyermekeket gondozó alapítvány számára ajánlotta fel, Ádvá emlékére.

“Ezen a megható napon Izrael népe mellettetek áll. Mindenki rátok gondol, sikereket és boldogságot kívánva. Mindannyiunknak erőt ad, amikor azt látjuk, hogy minden nehézség és fájdalom ellenére ti fejlődni, tanulni és haladni akartok. A mi felelősségünk az, hogy kimutassuk a büszkeségünket és a szeretetünket irántatok, és megtegyünk mindent, hogy továbbra is csak egyre haladjatok előre és Izrael népének büszkeségeivé váljatok. Biztosítanunk kell, hogy biztonságban és nyugalomban élhessetek, akár csak a többi izraeli gyermek. Növekedjetek és fejlődjetek félelem nélkül! Hiszünk bennetek és szeretünk titeket! Mázál tovot kívánok a magam és egész Izrael nevében!” – mondta az elnök.

zsido.com

Forrás: TOI